Dárdaiék egy félidő alatt lesöpörték a Bundesliga egyik élcsapatát – videó

1 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség után sikerrel folytatta a Hertha kispadján az idényt Dárdai Pál. A berliniek hazai pályán fogadták az esélyesebb Bayern Leverkusent, az egész Bundesliga egyik legértékesebb csapatát, amely picit rapszodikus teljesítménye ellenére is a 6. helyről várhatta a vasárnapi összecsapást.

Az Olimpiai Stadionban azonban a Hertha akarata érvényesült: a holland Zeefuik szép góljával már a 4. percben vezetést szereztek a hazaiak, majd hiába kezdett heves rohamokba a Leverkusen, a 26. percben brazil Matheus Cunha már 2-0-ra alakította az állást.

Sőt, a 33. percben Córdoba végképp magabiztossá tette a berlini fórt, ami ki is tartott a végéig. A gyógyszergyári együttes a második félidőben még annak is örülhetett, hogy nem kapott ki jobban, a VAr által, kezezés miatt elvett gólja is volt a Herthának. Igaz, a Bayernek is volt lehetősége is szépítésre.

Végül maradt a 3-0, a Dárdai Mártont a 82. percig bevető Hertha győzelmével fellépett a 14. pozícióba a tabellán, azaz egy picit fellélegezhet.

Korábban a Mainz is győzött egyébként a Bundesliga vasárnapi játéknapján, méghozzá a Hoffenheim otthonában, így Szalai Ádám együttese is kilépett a kiesőzónából. A magyar válogatott támadó ezúttal végig a kispadon ült.


Bundesliga, 26. forduló:

Hertha BSC – Bayer Leverkusen 3-0 (Zeefuik 4., Matheus Cunha 26., Córdoba 33.)

Hoffenheim – Mainz 1-2 (Bebou 39. ill. Glatzel 1., Kohr 41.)

Később:

Sallai góllal hangolt a Bundesligában a válogatott meccsekre – videó