A hétvégén két, a Nemzetközi Dartsszövetség (WDF) égisze alá tartozó, bronzkategóriás ranglistaversenyt rendeztek Budapesten. A Budapest Openen indult a holland Jelle Klaasen is, aki interjút adott a Nemzeti Sportnak.
– A vasárnapi döntő utolsó legjében kilencszer ment mellé a dupla tíz, majd a dupla öt sem jött össze…
– Néha szerencsésnek is kell lenni a dartsban, egyetlen milliméteren is múlhat, hogy kint van vagy bemegy a nyílt a mezőbe. Mindegyik alkalommal nagyon közel voltam hozzá, éppen csak hogy kívül volt a mezőn. Szerencsére így is győztem – mondta lapunknak a 38 éves Jelle Klaasen, aki 2006-ban Raymond van Barneveld legyőzésével nyert a WDF elődjének számító British Darts Organization világbajnokságán, Lakeside-ban, majd 2016-ban elődöntőig jutott a Professional Darts Corporation (PDC) profi vb-jén, az utóbbi időszakban pedig ismét a WDF versenyein játszik.
–Ilyenkor csalódott?
–Így, hogy végül győztem, könnyebb helyretenni magamban, ha kikaptam volna, nem lennék boldog.
–Hogyan tud tovább lépni, amikor ennyire nehezen sikerül kiszállni, főleg ennyire fontos helyzetben?
–Épp ez a baj, a koncentrációm nem a legjobb, ha ilyesmi történik, és veszítek, utána általában nem játszom túl jól. Kizökkent, úgy érzem, hogy nekem kellett volna nyerni a leget. Az volt a szerencsém ezen a tornán, hogy azért a legtöbbször, amikor nem jött könnyen a kiszálló, utána a következő kört nagyon jól, 170 fölött kezdtem. Úgy el tudom engedni, nem görcsölök rá.
–Próbál ezen valahogy javítani?
–Igen, de nagyon makacs vagyok. Hiába jártam pszichológushoz, nehezemre esik hallgatni olyasvalakire, aki sosem állt a színpadon, tehát fogalma sincs, hogy min megy keresztül egy játékos ilyen szintű téthelyzetben. Mentáltréninggel is próbálkoztam, kaptam egy-két gyakorlatot, de nekem az se működött, könnyen kizökkentem. Szerintem a darts nagyon sokat profitálhat ezekből a módszerekből, de ehhez meg kell találni a megfelelő szakembert, akivel megvan az összhang, vagy a módszert, ami az adott egyénnél működik. Biztos vagyok benne, hogy én is sokkal jobb lehetnék, rá kellene jönnöm, mi az, ami az én egyéniségemhez passzol, de úgy tűnik, ez még időbe telik.
– A jelenlegi időszak nem éppen karrierje csúcsa, hogy éli meg?
– Nem könnyű a helyzet… Minden tiszteletlenség nélkül, de úgy érzem, jobb vagyok annál, mint amilyen szinten most játszom, a PDC-tornákon lenne a helyem. De ez ilyen: ha nem sikerül pro tour kártyát szerezni, akkor nem érdemled meg, hogy ott legyél. Keményen kell dolgoznom idén, hogy visszakerüljek a legjobbak közé. A WDF-tornák kitűnőek arra, hogy edzésben maradjak, igazán formába lendüljek.
– Hogy látja, versenyzői szempontból mi a legnagyobb különbség a PDC és a WDF versenyei között?
– A PDC értelemszerűen sokkal profibb, nincs annyi zavaró tényező. Itt közel vannak egymáshoz a táblák, kicsi a tér, szól a zene folyamatosan, egyszerre zajlik sok mérkőzés. Többször a lábamba botlott valaki, amikor épp dobni készültem. De ez nem baj, sőt! Aki itt jól teljesít, annak könnyebb dolga van a profi tornák színpadán, ahol tényleg csak magával foglalkozik.
– Akkor mire értette, hogy jó a hangulat?
– A PDC körül hatalmas a felhajtás, a szurkolóknak vannak kedvenceik, és ha az éppen nem te vagy, akkor ellened szurkolnak. A WDF-tornákra viszont azok járnak, akik tényleg értik, szeretik ezt a sportágat, és még ha van is kedvencük, akit támogatnak, akkor sincsenek ellened, nem fütyülnek ki. Sokkal pozitívabb a légkör.
– Így, a PDC-tornák pénzdíjai nélkül meg tud élni a sportágból?
– Igen, így sem rossz a helyzet. A WDF-tornagyőzelmekből is van bevételem, ráadásul további lehetőségek is megnyíltak előttem, indulhatok például a Modus Online Ligában, ahol elég magasak a pénzdíjak – és szerencsére a szponzoraim sem álltak ki mögülem.
– Volt már felszálló ágban is – akkor mitől tudott fejlődni?
– Kétezeröt végén kvalifikáltam a 2006-os lakeside-i világbajnokságra, akkor még a BDO szervezte, most a WDF, s egyből győztem is. 2007-ben indított csapatot egy jelentős holland cég, amely három sztárjátékost és egy fiatal tehetséget akart szerződtetni. Raymond van Barneveld és Leon de Geus volt a sztárigazolás, ők javasolták, hogy a fiatalok közül engem karoljanak fel. Így lettem profi, azóta élek a dartsból. De ami akkor a BDO, illetve most a WDF szintjén jónak számított, számít, az a PDC-nél nem elég, hiába voltak 90 fölötti átlagaim, nem mentem vele sokra. Esetleges volt, hogy a dobásaim tényleg odamennek, ahova szánom őket, úgyhogy egyszerűsítettem a nyílfogáson.
– És ez egyből működött?
– Dehogy! Egy évig csapnivalóan játszottam, viszont érzésre stabilabbnak tűnt, jobban tudtam irányítani a nyilakat. Szóval napi nyolc órát gyakoroltam, hogy megszokjam, fél év kellett, mire edzésen már ment. Utána kisebb versenyeket nyertem Hollandiában, így az önbizalmam is visszajött. De a sok gyakorlás miatt tönkrement a csuklóm, műteni kellett.
– Mi volt a baja?
– Ínhüvelygyulladás. Nagyon erős, határozott dobásom van, és ahogy billentettem a csuklómat, az ín súrlódása a tokban tönkretette a kezem. Két év volt, mire újra formába lendültem.
– Most mennyit edz?
– Csak két és fél órát, hetente kétszer. De minden kedden elmegyek valamilyen kisebb versenyre, hétvégente pedig nagyobb tornára, például WDF-ére, mint itt, Budapesten. Aki versenyen jól teljesít, annak nincs szüksége sok edzésre, akkor kell többet gyakorolni, ha nagyon nem megy a játék.
– Most fog valamin változtatni?
– Eszemben sincs. Nincs baj, csak kicsit szerencsétlenül jött ki a lépés a Qualifying Schoolon, ahol pro tour kártyát lehet szerezni. Remélem, jövőre már ismét a PDC-színpadon állok.
– Mit jelent önnek a darts, mi a sportág szellemiségének lényege?
– Meglepő vagy sem, de szerintem azt épp a WDF-versenyek adják vissza. Amit korábban említettem: a támogató közeg, a pozitív légkör, hogy nincs gúnyos fütyülés. Tavaly megnyertem a WDF-ranglistát, úgyhogy decemberben megint ott leszek Lakeside-ban… Ez a jutalmam ebben a nehéz időszakban.
(nso.hu)
Post Views: 1
