De Ketelaere debütálni készül a Vicenza ellen

A Milan újdonsült szerzeménye készen áll a bemutatkozásra a mai mérkőzésen.

Charles De Ketelaere néhány nappal ezelőtt lett a Milan játékosa és szerdán megkezdte az edzéseket Milanellóban. A 21 éves futballista jó erőnléti állapotban érkezett Belgiumból és rögtön az első napján teljes értékű edzésmunkát végzett a csapattársakkal.

Stefano Pioli, a csapat vezetőedzője megerősítette, hogy De Ketelaere debütálni fog a ma esti Vicenza elleni felkészülési mérkőzésen. Az olasz tréner elmondása szerint a belga válogatott játékos csereként beállva némi játéklehetőséget fog kapni a Vicenza ellen, míg holnap a Pergolettese elleni zárt kapus edzőmeccsen egy félidőt fog a pályán tölteni. De Ketelaere támadó-középpályásként és jobb szélső támadóként is bevethető.

Pioli szavai az első benyomásokról De Ketelaere kapcsán: “Szerda reggel találkoztunk először Milanellóban és a szakmai stábbal együtt videókat mutattunk neki a játékkoncepciónkról. Nagyon figyelmes volt és a szavaiból is látszik, hogy nagyon intelligens srác és érti a futballt. Nagyon tehetséges, ez látszik rajta, ahogy hozzáér a labdához. Elegáns és nézni is szép a megmozdulásait. Megkérdeztem Origit, aki a csapattársa a válogatottban és azt mondta róla: »Ő félig Havertz és félig Kaká.« Charles kapni fog némi játékpercet a Vicenza ellen és vasárnap egy félidőt fog játszani a Pergolettese ellen. Fontos elvárások vannak vele szemben, de azt mondtam neki, hogy ne siessen.”

A Milan ma este 19:00 kezdettel lép pályára az olasz harmadosztályú Vicenza otthonában az előszezon utolsó nyilvános felkészülési mérkőzésén.