De mi köze a brit Királynőnek a McLarenhez?

F1

2015. december 17. csütörtök, 12:06

Erre a kérdésre kizárólag Ron Dennis tudhatja a választ, aki hatalmas kitérőt tett, amikor csapatának küzdelmes szezonjáról kérdezték. Kiderült, hogy Wales uralkodóinak válása is nagyobb dráma volt, mint egy-két elfüstölő Honda.

A McLaren vezérigazgatója évtizedek óta úgy ismert a paddockban, mint az egyik legkomplikáltabb interjúalany. Ron Dennis gyakran annyira nyakatekert, körülírt válaszokat ad a legegyszerűbb kérdésekre is, hogy azok elemezgetése egyszerre jelent komoly kihívást és mulatságos feladatot az érdeklődők számára.

A Formula-1 hivatalos honlapja sem volt teljesen tisztában azzal, hogy mire vállalkozik, amikor legutóbb, szezonösszegzés céljából mikrofonvégre kapta Dennist. A felé intézett első kérdésben szörnyűséges évnek, azaz latinul „annus horribilisnek” nevezte a McLaren 2015-ös szezonját, ez a kijelentés pedig egy kisebb történelemóra megtartására sarkallta a vállalat első emberét.

ron_dennis_2004_05_12

„Amennyire én tudom, ezt a kifejezést Őfelsége, a királynő használta a londoni Guildhallban tett elhíresült beszédében, 1992 végén, amikor is ezekkel a szavakkal jellemezte azt az évet. És 1992 tényleg egy rettenetes év volt a brit uralkodóház számára. Wales Hercege és Hercegnője elváltak, York Hercege és Hercegnője elváltak, a királynő lánya és Mark Phillips is elváltak, emellett pedig egy szörnyűséges tűzeset is történt Őfelsége windsori kastélyában” – ismertette.

„Ezzel szemben a 2015-ös szezon ugyan elismerten nagy kihívásokat tartogatott a McLaren és a Honda újjáélesztett partnersége számára, de tulajdonképpen erre is számítottunk, a visszaesésünk pedig aligha mérhető össze mindazzal, amivel Őfelségének 1992-ben meg kellett birkóznia.”

„És egész évben hangoztattuk is, miszerint tudjuk, hogy egy hegyet kell megmásznunk, ami talán olykor a vártnál lassabban halad majd, de végül fel fogunk érni. És így is teszünk: jelenleg is mászunk. Elismerem, hogy egyes 2015-ös nagydíjakon mutatott teljesítményünket – például a spáit és a monzait – nehéz volt lenyelni, és a megbízhatóság hiánya sem segített. De tudjuk, hogy mit kell tennünk a dolgok helyrehozása érdekében, és jelenleg is éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy ez megtörténjen. Vagy másképpen is mondhatjuk: ha a tél folyamán bármelyik szombaton vagy vasárnap valaki meglátogatja a McLaren Technology Centre-t, nem nagyon fog üres parkolóhelyet találni magának!”

Ennél diplomatikusabban valószínűleg a világon senki sem tudta volna megfogalmazni, hogy igen, a McLarennek borzasztó éve volt. 

Forrás: www.formula.hu – RSS