De régen is volt már! Három év után ismét magyar-cseh

A szakmai stáb négy helyen változtatott a kereten a mindent eldöntő mérkőzés előtt.

2015. szeptember 27., Építők Stadion. Történelmi nap és hely a magyar amerikaifutball számára, hiszen ekkor lépett pályára először nemzeti csapatunk. Sokak emlékében még élénken élhet, hogy akkor még Lee Hlavka volt a szövetségi kapitány. De talán még fontosabb, hogy Csehország ellen debütált a válogatott. 26-7-re ugyan kikaptunk, de Czirók Márton és Storcz András letette névjegyét azon a találkozón.

12022572_940394726047070_3892536226827755571_o

A két együttes ismét összecsap, ám most nagy tétje lesz a párharcnak, mivel a győztesé lesz a Three Nations Cup trófea. A csehek és mi is legyőztük a szlovákokat úgy, hogy pontokat sem engedtünk. Grátz Vilmos szövetségi kapitány azonban most egy sokkal másabb cseh nemzeti csapatra számít.

„Rendkívül nehéz összecsapás vár ránk a csehek ellen” – emelte ki a szakvezető. – „Nagy termetű játékosokkal van tele a keretük, de ami a legfontosabb, hogy találtak egy új irányítót, aki jól tud passzolni. Viszont, ha ugyanolyan jól bekezdünk, mint a szlovákok ellen, akkor jól alakulhatnak a dolgaink. És természetesen ott a speciális egység is, aminek bizonyos szituációkra fel kell készülnie, a védelemnek pedig végig kell koncentrálnia. Győzni akarunk! Ha vesztünk, akkor nagyon csalódott leszek.”

 42474850_1968057259918453_1939069960529641472_o

Ebben a szellemben készült a válogatott az elmúlt két hétben, Dabason és Budapesten. Grátz Vilmos elégedett volt a munkával, de azért a szakmai stábbal együtt változtatásokat hajtott végre a keretben. Jónás Máté, Poprádi Márk, Roják Richárd és Zax Norbert kiesett, míg Boros László, Elek Ádám, Hegedüs Dániel és Hunka Norbert bekerült.

„Nagyon sok munkát végeztünk és sok időt töltöttünk azzal, hogy tökéletesítsük a játékunkat” – mondta Grátz Vilmos. – „A végére egy kicsit elfáradtak a srácok, de ami a legfontosabb, hogy elkerültük a sérüléseket. Ugyanez sajnos viszont nem mondható el Roják Ricsiről, aki még a szlovákok elleni meccsen sérült meg és biztos vagyok benne, hogy nagyon fog hiányozni. Az ő kiesése után került be Hegedüs Dani. Vannak viszont olyanok, akik korábban nem, de most lehetőséget kaphatnak. Akár a kezdőben is!”

42430236_1968056139918565_8553909093515919360_o

A Magyarország-Csehország Three Nations Cup találkozó október 14-én lesz 17 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Fotók: DigitalSport

A Magyar válogatott 45 fős kerete a Csehország elleni mérkőzésre:

team hungary vs csehek

Forrás: http://mafsz.org – RSS