De Sciglio: “Nem beszéltem a jövőmről a klubbal”

Mattia De Sciglio, a csapat olasz válogatott hátvédje az újságíróknak beszélt az esetleges szerződéshosszabbításról és elmondása szerint a nem megfelelő mentalitás miatt veszítettek pontokat az utolsó helyen álló Pescara ellen.

“Nagyon nyugodt vagyok a jövőmet illetően, csak a focira koncentrálok. Még mindig van hátra egy év a szerződésemből, ahogyan több csapattársamnak is. Még nem ültünk le tárgyalni a klubbal, ezért nem tudok sokat mondani.”

“Először is a hétvégi Palermo elleni meccsre összpontosítunk, mert nehéz lesz. A Pescara elleni döntetlent követően szükségünk van a győzelemre, hogy továbbra is harcban legyünk a nemzetközi porondért. Más teljesítményt vártunk az előző fordulóban, azt hiszem, hogy mentális kérdés volt, nem pedig bármi más.”

“Egy olyan meccs volt, amelyen nyernünk kellett volna, de rosszul kezdtük a találkozót és az idő előrehaladtával nem javult a játékunk. Az Empoli, a Crotone vagy a Palermo ellen sokkal nehezebb felkészülni, mert nem szabad hagyni, hogy csökkenjen a koncentráció. Nem sok meccsünk maradt, hogy a következő szezonban ott legyünk Európába és sok csapat versenyez ugyanazon cél eléréséért.” – tette hozzá.

A Milan a következő fordulóban, vasárnap délután hazai pályán a Palermót fogadja a Serie A-ban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS