Debrecenben zárul a vb-kvalifikáció

uszas

A szerdától szombatig Debrecenben sorra kerülő országos bajnokságon nyílik utoljára lehetőség az úszócsapatba kerülésre minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményére, a nyári vizes világbajnokságra – hangzott el a Duna Arénában tartott keddi sajtótájékoztatón.

uszas

Bienerth Gusztáv elnök elmondta, azért a cívis városban rendezi a Magyar Úszó Szövetség az ob-t, mert Debrecen több világversenynek otthon adva bizonyított már, ráadásul a nemrég átadott Duna Aréna környezete még épül, így a szurkolók nehezen közelíthetnék meg azt a komplexumot, a MÚSZ számára pedig fontos, hogy népes közönség előtt tartsák az ob-t.
A MÚSZ elnöke megjegyezte, az országos bajnokság az vb felé vezető út egyik legfontosabb állomása – mint mondta: “Debrecentől világbajnoki színvonalú szervezést várhatunk” -, azonban a főpróbát a június 2. és 4. között sorra kerülő Budapest Openen tartják majd a Duna Arénában.

Bienerth Gusztáv külön köszöntötte 60. születésnapja alkalmából Turi Györgyöt, a Kőbánya SC mesteredzőjét.

Sós Csaba szövetségi kapitány kiemelte, korábban a válogatási rendszer miatt még az utolsó pillanatban is történtek változások a keretben, ez pedig többek között ahhoz is vezetett, hogy például tavaly nyáron a riói olimpián a keret nyolcvan százaléka nem tudta megúszni a legjobb idejét. Hozzátette, a mostani törekvésnek az a lényege, hogy mindenki a világbajnokságon teljesítse a legjobbját.

Sós Csaba megjegyezte, az ob az utolsó lehetőség a versenyzőknek, hogy biztosítsák helyüket a vb-csapatban, az országos bajnokságot követően ugyanis minden számban a két legjobb A-szintes – a tavaly március 1-től számított időket figyelembe véve – védettséget élvez. Hozzátette, a kerettagoknak így 13 hetük lesz nyugodtan felkészülni az év fő versenyére. Sós Csaba hangsúlyozta, néhány számban olyan szoros a küzdelem, hogy véleménye szerint a mostani lesz az eddigi legerősebb országos bajnokság. A világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, bízik benne, hogy legalább annyi aranyérmet szereznek a magyarok, mint a riói olimpián (3), az érmek tekintetében pedig egy “szép kerek számban” gondolkodik.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője bejelentette, hogy 2018-ban egy újabb 50 méteres medencével bővül a létesítmény, amely most az országos bajnokság helyszíne lesz. Megjegyezte, kis érdekességgel is készülnek a szurkolóknak: a város pályázik 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa címre, a drukkerek pedig az ob-n “szólhatnak a jövőhöz” videóüzenetben.
A versenyzőket az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, valamint Késely Ajna képviselte a sajtótájékoztatón. Az ötszörös Európa-bajnok Kapás elmondta, debreceni születésűként különösen fontos számára az országos bajnokság, ráadásul 24. születésnapja éppen a viadal zárónapjára esik. “Azt hiszem, a születésem napjától eltekintve nem volt még olyan, hogy a szülővárosomban voltam a születésnapomon” – jegyezte meg Kapás, aki elmondta, hasonló időeredményeket szeretne úszni, mint tavaly a londoni Európa-bajnokságon, ahol négy aranyérmet nyert.
Késely Ajna hangsúlyozta, két rendkívül hosszú edzőtáborozáson van túl, ezért nagyon jó eredményeket vár magától az országos bajnokságon.
A debreceni országos bajnokság előfutamait 9.30 órától rendezik, este 18 órától pedig A és B döntőkre kerül sor.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS