Kemény, határozott egyéniség Demeter Irén, aki valamikor jó kajakos volt, később pedig az edzői pályát választva, ott is egyre feljebb tör a hierarchiában. Nem akárhogyan teszi a dolgát, férfias következetességgel kitart tervei megvalósítása mellett. Mára befutott edző lett, akinek fia, Kopasz Bálint már a felnőtt kajak egyes világbajnoki címét is kiharcolta.
Demeter Irén (fotó: JochaPress)
A Magyar Edzők Társasága (MET) arra volt kíváncsi, amikor megkereste Demeter Irént, hogy ebben a koronavírustól felbolydult világban, ebben a valóban nem mindennapi helyzetben miként él, hogy dolgozik, és hogyan gondolkodik a jövőről?
– Nem vitás, másként láttuk az alaphelyzetet az év elején, s megint máshoz vagyunk kénytelenek ezekben a hetekben alkalmazkodni – válaszolt az érdeklődésre Demeter Irén. – Előbb igen jól mentek a dolgaink, a hathetesre tervezett dél-afrikai edzőtábor is sokat ígérően telt, ám félidőben onnan le kellett vonulnunk. Nem is akármilyen izgalmak közepette tudtunk a tényleg utolsó lehetőségek egyikével, a szövetség rendkívüli erőfeszítései révén Durban városából, Dubain keresztül visszatérni Magyarországra.
– A hazaérkezéssel egyidejűleg alapvetően megváltozott az életük, hiszen a korábbi lehetőségek helyett csak jóval kötöttebb pályákon kezdhettek el mozogni.
– Természetesen leszűkültek a lehetőségeink. Ebben az alaphelyzetben szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen Algyőn, a falu szélén lakunk, így a Tisza melletti töltésen Bálint akár kerékpározni, akár futni akar, ezt megteheti. Szobájába pedig már korábban be lettek telepítve azok a segédeszközök, amelyekkel a kondícionális gyakorlatokat el tudja végezni.
– Amikor idő előtt haza kellett jönniük, már számítottak arra, hogy elhalasztják az olimpiát?
– A híreket hallva ez a lehetőség fokozatosan erősödött bennünk, s természetesen Bálintot különösen érzékenyen érintette a bejelentés. Lesújtotta és elszomorította a döntés, de mivel nem derült égből villámcsapásként értesültünk róla, így komoly felnőttként reagált a változásra. A kialakult helyzetben alapvetően át kell gondolnom a korábbi terveinket, hiszen a körülmények döntően megváltoztak. Május végéig már minden hazai versenyt lemondott a szövetség, miként a következő időszak programja is ma még teljesen bizonytalan. Mind a nemzetközi szövetségben (ICF), mind a hazaiban (MKKSZ) is meggyőződésem szerint gőzerővel dolgoznak azon, hogy az új helyzetben miként alakulhat a sportág programja. Az olimpia egy éves elhalasztása már egy konkrét támpontot ad, amikor pedig majd nyilvánosságra hozzák a módosított versenynaptárt, akkortól kezdve még sokkal konkrétabban tervezhetünk és végezhetjük a dolgunkat.
– Ezekben a napokban mit tart a legfontosabb tennivalójuknak?
– Amíg nem tudjuk, milyen konkrét erőpróbákra kell majd készülnünk, addig felesleges lenne nagyobb terhelést adni Bálintnak. Elsősorban az alapállapot átmentése, a jó kondíció megtartása lehet a fő célunk. És természetesen mindent felülír a vírusfertőzés elkerülése, az egészség megőrzése, ezért maximális elővigyázatossággal kell léteznünk.
– Ebben az átmeneti időben feltehetően több szabadidejük marad. Mivel töltik ki ezeket az órákat?
– Igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt, azt elmondva, hogy Bálint itthon is példaértékű munkát végez. Mindketten nagyon rákapcsolunk az angol nyelvi tudásunk fejlesztésére, amelyben még bőven vannak lehetőségeink. És természetesen nagyon várjuk a megváltozott helyzethez igazításra kerülő programok elkészültét, nyilvánosságra hozatalát, hiszen attól kezdve tudunk igazán célirányosan készülni, immár a 2021-es olimpia versenyeire.
(jochapress / Jocha Károly)