Derűs visszajelzés, ronda esőben

A várakozásoknak megfelelően sikerült a szerdától péntekig tartó ifjúsági rangsoroló Szegeden. Az olykor mostoha időjárás sem akadályozta az olimpiai számokban szereplő fiatalokat és a kenus lányokat, hogy jó teljesítménnyel rukkoljanak elő.

reb „Igazából semmi” – feleli Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző a kérdésünkre, hogy mi volt a jelentősége a héten rendezett ifjúsági kajak-kenu rangsorolónak.

gazso_dora_kozepen

Dobogósok K–1 500 méteren (balról): Racskó Fruzsina, Gazsó Dóra és Pupp Noémi  •  Forrás: MKKSZ

Mielőtt azt hinnénk, hogy a 17-18 évesek tét nélkül szelték a Maty-ér az időjárás miatt olykor hullámos vízét, nem árt hozzátenni: a viadal tökéletes visszajelzés arra, hogyan sikerült az alapozáskor elvégzett munka, kinek melyik számban érdemes próbálkoznia. „Az edzőknek és a versenyzőknek is kiindulási pont, s persze én is felmérhetem, milyen irányban kezdjem el összeállítani a csapathajókat” – teszi hozzá a szakember.

Kevesebb mint egy hónap múlva rendezik meg az első korosztályos világverseny-válogatót, a jó formát akkorra kell ütemezni.

Hüttner szerint alapvetően azok győztek, vagy végeztek a mezőny elején, akiket oda várt, igaz, született egy-két kiugró teljesítmény is. K–1 1000 méteren például különböző okok miatt nem állt rajthoz két esélyes versenyző, Mozgi Milán és a Mayer Keán. A távollétükben Varga Ádám, a KSI SE kajakosa köszönte a lehetőséget, és elsőként ért célba.

Klubtársa, a 16. születésnapját nemrég, áprilisban ünneplő Gazsó Dóra Alida is meglepetést szerzett: a szakember szerint a tavalyi eredmények alapján várható volt a jó szereplése, de hogy nem pusztán dobogóra áll K–1 500 m-en, hanem nyer, ráadásul meggyőző fölénnyel, az nem volt benne a pakliban.

Az eredményeket ugyan nem befolyásolta érdemben, de érdemes megjegyezni: az időjárás nem fogadta különösebben a kegyeibe a versenyzőket. Pénteken nagy vihar kerekedett, s a 200 döntők alatt sem sokat csitult, míg csütörtökön délután erős balos cél hátráltatta az indulókat

Az ettől függetlenül hasznos erőfelmérő tapasztalatait felhasználva készülhet mindenki a június 10-12-i, szintén szegedi ifjúsági válogatóra.

A futamonkénti eredményeket itt nézheti meg, míg a teljes jegyzőkönyvet itt érheti el.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS