Dettori 2011 legjobb európai lovasa

image

Összeurópai sampionátust (azaz zsokébajnokságot) hivatalosan nem vezetnek, ellenben azt sok helyütt számon tartják, ki nyerte az adott év legtöbb Group I-es versenyét, a helyezéseket azonban már nem nézik, pedig azok legalább olyan érdekesek.

Mivel lényegében befejeződött a szezon, a PannoniaOverdose.hu elkészítette az európai Group I-es zsoké-ranglistát, más ilyen összesítésről nincs tudomásunk. Dettori 10 győzelmével fölényesen nyerte, s nemcsak Overdose két másik lovasát, Suboricsot és Soumillont találjuk rajta, de a legjobb 50-ben végzett a magyar Kerekes Károly is.

Listánkat azért is korlátoztuk a Group I-es versenyekre, mert a nemzeti sampionátusok kicsit torz képet adnak. Azokban ugyanis a versenyek rangjától függetlenül csak az adott országban megszerzett győzelmeket számolják, így pedig a "helyi" zsokék több versenyt futhatnak, mint azok az elitlovasok, akik sokat utaznak, és jó néhány versenynapot Európa más országaiban (vagy más kontinenseken) töltenek. Európában idén 85-öt Group I-es futamot rendeztek, amelyeken öt ország osztozott: Anglia (32), Franciaország (27), Írország (12), Németország (7) és Olaszország (7).

Overdose lovasai, azaz Dettori, Suborics és Soumillon közül már csak utóbbi nyerheti hazája sampionátusát, ám egyvalamiben mindhárman egyformán kiemelkednek: Dettori az angol, Soumillon a francia, Suborics pedig a német zsokébajnokság élmezőnyének legjobb győzelmi arányával bír, versenyeik 20, 19, és szintén 19%-át, azaz minden ötödiket nyerve, holott az átlagos indulók száma ezen országokban jóval tíz felett van. Ezek a számok is igazolják, milyen jól választott zsokékat Mikóczy Zoltán az elmúlt években.

A 2011-es európai Group I-es versenyekben elért eredmények:

I II III
1. Frankie Dettori flag ita 10 6 3
2. Tom Queally flag ire 6 5 1
3. Seamus Heffernan flag ire 6 3 3
4. Maxime Guyon flag fra 6 2 1
5. William Buick flag uk 5 1 3
6. Olivier Peslier flag fra 4 6 5
7. Gerald Mossé flag fra 4 0 3
8. Andrasch Starke flag ger 3 1 2
9. Mickael Barzalona flag fra 3 1 1
Christophe Soumillon flag bel 3 1 1
11. Joseph O’Brien flag ire 3 0 3
12. Johhny Murtagh flag ire 3 0 0
13. Ryan Moore flag uk 2 8 5
14. Richard Hughes flag uk 2 4 3
15. Christophe-P. Lemaire flag fra 2 3 5
16. Jamie Spencer flag uk 2 2 1
17. Thierry Jarnet flag fra 2 1 2
18. Hayley Turner flag uk 2 0 0
19. Mirco Demuro flag ita 1 4 3
20. Kieren Fallon flag ire 1 3 1
21. Colm O’Donoghue flag ire 1 3 0
22. Kevin Manning flag ire 1 2 1
23. Pat Smulen flag ire 1 1 3
24. Eduardo Pedroza flag ger 1 1 1
25. Pat Cosgrave flag uk 1 1 0
Terence Hellier flag ger 1 1 0
Ian Mongan flag uk 1 1 0
28. Jim Crowley flag uk 1 0 1
Martin Dwyer flag uk 1 0 1
Declan McDonogh flag ire 1 0 1
Thierry Thulliez flag fra 1 0 1
32. Eddie Ahern flag ire 1 0 0
Jozef Bojko flag ger 1 0 0
Fabio Branca flag ita 1 0 0
Tom Eaves flag uk 1 0 0
Umberto Rispoli flag ita 1 0 0

37. Steve Drowne flag uk 0 3 0
Ioritz Mendizabal flag fra 0 3 0
Stéphane Pasquier flag fra 0 3 0
40. Wayne Lordan flag ire 0 2 1
41. Steven Arnold flag aus 0 1 1
George Baker flag uk 0 1 1
Fran Berry flag ire 0 1 1
Franck Blondel flag fra 0 1 1
Filip Minarik flag ger 0 1 1
Andreas Suborics flag aut 0 1 1
47. David Allan flag uk 0 1 0
Gregory Benoist flag fra 0 1 0
Anthony Crastus flag fra 0 1 0
Andreas Helfenbein flag ger 0 1 0
Kerekes Károly flag hun 0 1 0
Sebastien Maillot flag fra 0 1 0
53. Pierre-Charles Boudot flag fra 0 0 2
Neil Callan flag ire 0 0 2
Richard Hills flag uk 0 0 2
56. Davy Bonilla flag fra 0 0 1
Gary Carroll flag ire 0 0 1
Silvestre de Sousa flag bra 0 0 1
Cristian Demuro flag ita 0 0 1
Mario Esposito flag ita 0 0 1
Jimmy Fortune flag ire 0 0 1
Graham Gibbons flag ire 0 0 1
Paul Hanagan flag uk 0 0 1
Adam Kirby flag uk 0 0 1
Keagan Latham flag ire 0 0 1
Germano Marcelli flag ita 0 0 1
Tom McLaughlin flag uk 0 0 1
Alexander Pietsch flag ger 0 0 1
Flavien Prat flag fra 0 0 1
Sylvain Ruis flag fra 0 0 1
Dario Vargiu flag ita 0 0 1
Johan Victoire flag fra 0 0 1
Robert Winston flag ire 0 0 1

Frankie Dettori az egyetlen, aki mind az öt országban Group I-es versenyt nyert (plusz egyet Dubaiban, de Európán kívüliként az ide nem számít). Ráadásul e ranglistát az összes dobogós helyezés tekintetében is vezeti.

Tom Queally hat Group I-es győzelméből négyet a veretlen Frankel nyergében szerzett Angliában.

Christophe Soumillon jelenleg két győze- lemmel vezeti a francia sampionátust Maxime Guyon előtt, akivel már jó ideje kerülgetik egymást az élen.

A legpechesebb a korábbi háromszoros angol sampion (2006, 2008, 2009) Ryan Moore, aki nyolc Group I-esben lett második. Kettőt ugyan Európán kívül is nyert (USA és Japán) de azok e listába nem számítanak. Angliában övé a második legmagasabb győzelmi arány (versenyei 19%-át nyerte), nála csak Dettori tudott jobb lenni ebben is (20%). Összeha- sonlításul: az idei angol sampion Paul Hanagan 15%-os győzelmi arányt ért el, mégis több győzelmet szerzett, mivel kétszer annyi versenyben vállalt lovaglást.

Hayley Turner az egyetlen női lovas a listán, egyes források szerint ő az első, mások szerint "csak" a második hölgy, aki angol Group I-est nyert, de biztosan ő az első duplázó. Számunkra azért is figyelemre méltó a személye, mert mindkét győzelmét sprintversenyen aratta (July Cup és Nunthorpe Stakes).

A listán 25. Pat Cosgrave idén júniusban a Magyar Derby második helyezettjét, Mediplomatot lovagolta a Kincsem Parkban.

Az öt európai ország (ahol Group I-es futamot rendeznek) lovasain kívül csupán öt további nemzet egy-egy zsokéja fért fel e ranglistára.

Az osztrák Andreas Suborics három- szoros német sampion, s Overdose-t eddig hét alkalommal lovagolta. Miután egy ló fejbe rúgta Hongkongban, visszavonult, ám idén teljesen felépülve visszatért. Nem is akármilyen formában: jelenleg negyedik a német sampio- nátusban: 337 lovaglásából 64-szer nyert (19%), csupán 10 győzelemmel elmaradva a vezető, közel 600 lovaglást vállaló Filip Minariktól (12,5%).

A magyar Kerekes Károly 2009-ben szerződött Németországba. Első állandó évében 18, tavaly 15 győzelemig jutott, idei 118 futásból jelenleg 12-nél tart (plusz 22 dobogó). E listára a Grosser Preis von Baden-ben szerzett második helyével került fel. Tavaly megnyerhette volna, ám egy sérülés miatt nem ülhetett a győztes Night Magic nyergébe, pedig előző 9 versenyében mindig ő lovagolta. Korábban 2006-ban Rómában (Premio Lydia Tesio) és 2009-ben Németor- szágban (Preis der Diana) nyert Group I-es versenyeket.

Az ausztrál Steven Arnold So You Think korábbi állandó lovasaként vitte kétszer is az idén Európába hozott lovat. A brazil Silvestre de Sousa pedig 2004-ben tette át székhelyét hazájából Angliába.

A listán egy testvérpárt is találunk az olasz Mirco és Cristian Demuro szemé-lyében.

A 85 Group I-es futam 256 helyezésén (volt egy harmadik helyes holtverseny) 73 zsoké osztozott, átlagosan 3,5 helyezést szerezve. Ennél jobb teljesítményre (legalább négy helyezésre) 21-gyen voltak képesek, jóval kevesebben, mint ahányan Group I-es versenyt nyertek (36-an).

Dettorin kívül csupán öt másik lovas tudott legalább 10 helyezést szerezni (ő ennyit nyert egymaga). 29-en viszont csak egyszer állhattak európai Group I-es futam dobogójára.


Talán furcsának hat, hogy csupán öt európai országban futnak Group I-es versenyt, hiszen hazánkban és a környező országokban évekig használatban voltak a Group-pal szinoním Grade-kategóriák. Ám idén ezeket már nem alkalmazták, hogy a legjobb magyar, szlovák, osztrák, cseh, lengyel… lovak abban a néhány nyugat-európai versenyben ahová egyáltalán eljutnak, ne kapjanak akkora plusz terhet (azaz büntetést), mintha valamely győzelmüket egy angol, francia, ír, német, vagy olasz Group-verseny, kétségtelenül sokkal erősebb mezőnyében szerezték volna. (A gyengébb lovak között szerzett jó helyezésük felárazásával a jobb lovak között indokolatlanul futnának kisebb eséllyel, esetenként akár 2-3 kiló plusz súlyt cipelve.)

Az "ötökön" kívül csupán négy másik európai országban futnak bármilyen Group-versenyt, azokból is összesen nyolcat: Törökországban két Group II-est, Norvégiában három, Svédországban kettő és Dániában egy Group III-ast.

Jelenleg tehát a legrangosabb magyar versenyek – immáron a nemzetközi összehasonlításban is helyükre kerülve – hivatalosan a Group-kategória alatti, Listed besorolásúak.

Share: