Dida: “Az érkezése előtt elemeztük Maignant”

Dida, a csapat kapusedzője elmondta, hogy milyen együtt dolgozni Mike Maignannal és beszélt a Scudetto megnyeréséről, Ciprian Tatarusanuról és a szurkolók támogatásáról is. A korábbi kétszeres BL-győztes kapus otthon érzi magát és boldog a Milanban.

A SCUDETTÓRÓL
“Valóban fantasztikus élmény és nagyszerű érzés volt. Amikor új munkát kezdesz, céljaid vannak. Amikor három évvel ezelőtt visszatértem a Milanhoz, az utánpótlás szektorban dolgoztam. Maldini és Pioli hívását követően az első csapatnál kaptam munkát Gigi Ragnóval és Emiliano Bettivel együtt. Örömmel töltött el, hogy hazatérhettem és kapusokkal dolgozhattam együtt.”

MAIGNANRÓL
“Mike sokat fejlődött, különösen lábbal. Tisztában vagyunk azzal, hogy Pioli előszeretettel építi fel a támadásokat hátulról, ezért sokat dolgozunk a lábjátékon. Nagyon ösztönös kapus. A Milanhoz való érkezése előtt figyeltük őt és elemeztük. Vannak kapusok, akik várnak és a robbanékonyságukat kihasználják a védés során, Mike is ilyen. Technikai szempontból azért tud ilyen jól fejlődni, mert más kapusiskolába járt, mint az olasz vagy a brazil. Egy kapusnak tudnia kell használnia a lábait és Mike a hosszú kidobásokban is nagyon jó. Nagyon sokat tanul és minden edzésen igyekszik fejlődni. Emellett fantasztikus személyisége van, ő egy vezér. Megvan benne a tanulási vágy és mindig kérdez, ha kétségei vannak. Most lesz 27 éves és már egy érett kapus. Ez tökéletes kor a képességek fejlesztésére.”

A MUNKÁJÁRÓL
“Úgy vélem, hogy szenvedélyt közvetítek. Egy kapusnak koncentráltnak kell lennie. Arra összpontosítunk, hogy fejlesszünk a kapusaink gyengeségein.”

ANCELOTTIRÓL ÉS PIOLIRÓL
“Vannak hasonlóságok közöttük. Mindketten nagyon felelősségteljesek és tudják, hogyan kell irányítani egy csapatot, valamint tökéletes a kommunikációjuk a játékosokkal. Különböző személyiséggel rendelkeznek, de vannak közös jellemvonások.”

TATARUSANURÓL
“Ő egy komoly ember. Két éve dolgozom vele együtt és mindig legalább fél órával vagy egy órával hamarabb érkezik meg az edzésekre. Ha elérsz egy bizonyos életkort, akkor minden edzés előtt dolgoznod kell különböző dolgokon. Soha semmi gond nem volt vele, mindig rendelkezésre áll. Nem könnyű a Milan játékosának lenni, a cserepadon ülni és ilyen akarattal dolgozni. Mindenkivel sokat kommunikál az öltözőben, a kapustársaival is. A tapasztalatai alapján ő nem egy olyan kapus, aki megáll és a hibákon agyal. Valóban fantasztikus ember.”

A SZURKOLÓKRÓL
“Olyan érzésem van, mintha soha nem hagytam volna abba a játékot. Minden alkalommal eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor a meccsek előtt beléptem a San Siro gyepszőnyegére a bemelegítéskor. Fantasztikus érzés.”

A JÖVŐJÉRŐL
“Meglátjuk, mit hoz a jövő. A Milan az otthonom és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a csapattal Milanellóban. Szeretném a lehető legjobban megélni ezt a pillanatot.”