Dietetikushoz jár, hogy a válogatottban is villoghasson – Bognár György már 5 éve tudja: Ádám Martin lehet az új Szalai Ádám

– Most megy a játék, jönnek a gólok, úgyhogy ez egy kicsit más, de nem szállok el magamtól – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Ádám Martin. Nem száll el, de szárnyal Ádám Martin, akire természetesen Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt. Sőt már beszéltek is a közös jövőről.
– Pozitív dolgokat említett, mondta, hogy megfogadtam a tanácsát, amit még régebben mondott, úgyhogy örülök neki, hogy pozitív volt.

Ádám január óta dietetikushoz jár, saját testsúlyos edzéseket végez otthon, így Rossi tanácsa vélhetően a testalkatával lehetett kapcsolatban.
– A nemzetközi labdarúgás teljesen más, mint mondjuk a magyar bajnokságban focizni. Nem voltak problémáim az első fél évben itt az NB I-ben, ezt lehetett látni tavaly, a statisztikáim nem hazudnak. De ahhoz, hogy szintet lépjek, a nemzetközi focihoz közelebb legyek, ahhoz ez (a mostani változtatás) mindenképpen kellett.

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzőjét megkérdezték, lehet-e Ádám Martin az új Szalai Ádám.
– Én már öt éve el tudom ezt képzelni. Nem lehet elkerülni azt, hogy bekerüljön a válogatottba, jó formában, jó fizikai állapotban van a termete ellenére. Mondják, hogy esetleg a robbanékonyságán lehetne javítani, de Martin egyáltalán nem lassú játékos, szerintem ebben a pozíciós játékban ő nagyon is otthon van.

Böde Dániel a válogatottat illetően egyetlen tanáccsal látta el Ádám Martint: “Játssza a játékát!” – mosolyodott el a paksi legenda.

A legutóbbi paksi gólkirály, a most már dunaszerdahelyi légiós Hahn János után Ádám Martinra is biztosan felfigyelnek majd a külföldi klubok.

Szurkolok neki, hogy lecsapjanak rá, és egy sokkal jobb szerződés reményében mondjuk külföldre igazoljon. Valószínűnek tartom, hogy a klub őt nagyon jó pénzért értékesíteni tudja nyáron, főleg akkor, hogy ha gólkirály lesz, és még nyolc-tíz gólt betermel, a válogatottban is szerepel.

– Ebben az esetben én azt hiszem, a piaci értéke is megnő.

Ádám Martin jelenlegi értéke a Transfermarkt szerint 700 ezer euró, és a Gyirmót elleni duplájával beállította, részben meg is döntötte Böde Dániel 2016-os rekordját. Jelenlegi csatártársa hat éve zsinórban nyolc bajnokin 11 gólt szerzett a Ferencvárosban, míg Ádám a legutóbbi nyolc NB I-es meccsen 12-szer volt érvényes. A szegedi születésű csatár a sorozatot Kisvárdán tovább javíthatja, amennyiben ismét betalál az ellenfél kapujába.