Dobogókat érhet a Suzuki tempója?

Motor

2016. március 8. kedd, 10:06

A téli tesztidőszak egyik legpozitívabb meglepetése volt Maverick Vinales és a Suzuki teljesítménye: a fiatal spanyol a Phillip Island-i teszt óta rendre az élmezőnyben végzett, így nem csoda, hogy optimistán várja a jövő hétvégi katari nyitányt. A garázs másik oldalán ugyanakkor nincs sok oka az örömre a több bukást is elszenvedő Aleix Espargarónak.

Bár a sepangi teszten még csak a 12. helyet szerezte meg az összesített eredménylistán, Phillip Islanden már Maverick Vinalesé volt a legjobb idő, míg a múlt heti katari gyakorlást a szintén előkelő harmadik pozícióban zárta a suzukis. A szatellit Ducatik mellett egyértelműen a 2015-ös évad újonca nyújtotta a legmeglepőbb teljesítményt, így érthető módon boldogan értékelte a losaili tapasztalatokat: „Úgy érzem, összességében jól zártuk a téli teszteket, és a pénteki nap sem volt rossz, hiszen harmadik lettem” – fogalmazott Vinales a „kékek” sajtóközleményében. „Pont akkor próbáltam meg gyorskört futni, amikor belengették a piros zászlót: ez megakadályozta, hogy maximálisan kihasználjam az új gumikat és tovább javítsam a köridőmet. Kár érte, mert az első etapok után változtattunk egy kicsit a motoron, és nagyon magabiztosan éreztem magam. Ennek ellenére boldog vagyok, mivel a használt abroncsokon is 1:55 közepi tempót tudtam tartani, amely a versenyen akár dobogót is eredményezhet.”

22902_orig_e72df16ba5194060a37ecb158eae1e8d

„Elégedett vagyok a csapattal, az elvégzett munkával: mindannyian fejlődtünk, beleértve a motort is” – folytatta a korábbi Moto3-as világbajnok spanyol. „Nem volt egyszerű dolgunk itt Katarban, hiszen hosszú az egyenes, és motorerő terén még mindig van hova fejlődnünk, ennek ellenére magabiztosan várom a futamot. Az utolsó két etapomon végre a teljesen seamless váltót is kipróbálhattam, ami szintén nagy előrelépést jelent. Bár gyorskört nem tudtam vele futni, de érzésem szerint komoly potenciál rejlik benne: be kell fejeznünk még rajta a munkát, és akkor remélhetőleg a versenyen is használhatjuk. Rengeteget dolgoztunk a tél folyamán, komoly fejlesztések érkeztek a Suzuki gyárából, és biztatóak az eddigi eredmények. Pozitívan tekintünk előre a futamra, ahol reményeim szerint még egy lépést tehetek előre.”

orig_e617b7b080b2a5c281e2dd86725fc51d

Csapattársával ellentétben Aleix Espargaro csak szenvedett a felkészülési időszakban, ám azért ő is tudott némi pozitívumot találni a történtekben: „Szükségtelen elmondanom, hogy ez az előszezon roppant kemény volt számomra. Rengeteg alkalommal buktam, és ez lassította a fejlesztési munkálatokat. Még mindig nem érzem magam magabiztosan a motor elejét illetően: ahogy már elmondtam, agresszív stílusú versenyző vagyok, és sajnos nem sikerült kompromisszumot találnunk, ennek következménye pedig a sok esés. Ugyanakkor, ha eltekintünk az egykörös tempót illető sorrendtől, azt kell mondanom, hogy nem vagyunk rossz helyzetben: az eredmények nincsenek összhangban a valódi potenciálunkkal, és talán a kiegyensúlyozottságra irányuló munkánk kifizetődik majd. A Suzuki fejlesztései hatékonyak, rengeteg terünk van még a fejlődésre, és talán a futamon versenyképesebbnek bizonyulunk, mint voltunk a teszteken.”

Forrás: www.formula.hu – RSS