Dombi: „Két napig magamhoz sem tértem”, Boris két fontos játékosát is visszakapta – edzői várakozások

Paksi FC–Debreceni VSC (15.30)

Dombi Tibor (DVSC, megbízott edző): – A székesfehérváriak elleni találkozó után megint focistának éreztem magam,

hasonló ünnep volt a stadionban, mint amikor bajnokságokat nyerünk. Nagy élmény volt számomra, két napig magamhoz sem nagyon tértem.

Fontos volt, hogy megszereztük az első győzelmet, láttam a srácokon is, hogyan küzdöttek egymásért, és hogyan tudtak örülni – fogalmazott Dombi Tibor, akinek csapata szombat délután az atomvárosban lép pályára a három pontért. – Ahogy a nagy edzők mondják, mindig a következő meccsre kell koncentrálni. Na ez nálam tényleg így van. Elsőként a Fehérvárra kellett felkészülnünk, most pedig a Paksra, de úgy gondolom, az én feladatom szombat estig szól. Nagyon élvezem a munkát a DVSC-nél, de ez az egész stábra igaz, minden nap nagy örömmel megyünk ki az edzésekre. Ami a Paks elleni kilencven percet illeti, bízom benne, ott folytatjuk, ahol a Fehérvár ellen abbahagytuk. Fontos, hogy lelkesen játsszunk és tudjunk egymásért harcolni, ne a hibát keressük egymásban. Csapatként kell működni, mint legutóbb, most is erre számítok. (dvsc.hu)

Budapest Honvéd FC–Kecskeméti TE (17.45)

Tam Courts (Honvéd): – Kemény időszakon vagyunk túl, egy hét alatt volt három mérkőzésünk, előbb két fővárosi derbi, mindkettő nehéz, érzelmi töltöttel is bíró találkozó volt, majd jött a kisvárdai bajnoki, szóval volt feladatunk bőven. Elégedett vagyok azzal, hogy lépésről lépésre haladunk előre, különösen a Kisvárda elleni mérkőzés tetszett. Komoly kihívás ott vendégként pályára lépni, a játékosok pedig fegyelmezetten, a megbeszéltekre odafigyelve, nagy odaadással futballoztak, a győzelem értékét ráadásul tovább növeli, hogy négy akadémistánk is kezdő volt, miközben sérülés miatt több emberünket is nélkülözni kellett. Az a siker egy jó alapot jelent és arra az alapra kell építkezni a folytatásban. Megmutattam a srácoknak a kisvárdai meccset, nem gondolom, hogy hibátlanok lettünk volna, mindig lehet még fejlődni, de azt is emeljük ki, hogy az ott látottak jó alapot adnak a számunkra, abból kiindulva kell még jobbá válni. Okosan, fegyelmezetten, csapatként futballozva. A keretünk ráadásul több rutinos játékossal erősödött, ők a segítségünkre lehetnek abban, hogy még jobban futballozzunk, fontos, hogy a védekezés mellett a labdás játékban is előrelépjünk. (honvedfc.hu)

Szabó István (KTE): – Abban a helyzetben vagyok Bence fiam révén, hogy nyolc évig figyelhettem testközelből rajta keresztül is a Honvédot, így elég jól ismerem a klubot.

Én úgy látom, hogy megindult kifelé a gödörből a Honvéd elég erőteljesen. Mertek több dologban is változtatni, Batik Bencével például szerződést bontottak a szezon előtt, de a csapaton belül további változások is zajlanak.

Tehetséges fiatalokat mernek betenni, akik mindannyian korosztályos válogatottak, mellettük pedig komoly meghatározó játékosokat igazoltak, Nenad Lukics személyében egy igazi gólvágójuk is van. Nagyon nehéz találkozóra számítok, viszont képesnek tartom a csapatomat arra, hogy pontot, pontokat hozzunk el Kispestről. Erre viszont csak akkor van esély, ha továbbra is alázatosan futballozunk, egymásért is küzdünk. Amennyiben ezt ki tudjuk vinni a pályára, illetve meglesznek a jó egyéni teljesítmények is, akkor szépen zárhatjuk ezt a fordulót. (kecskemetite.hu)

MOL Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry FC (20.00)

Michael Boris (Vidi): – Hasonló a helyzetünk, mint egy héttel ezelőtt, ismét egy edzőváltás után lévő csapattal találkozunk, ilyenkor mindig nehezebb felkészülni az ellenfél játékára. Sokkal jobban kell teljesítenünk, mint múlt szombaton Debrecenben. Ezúttal egy teljes hetünk rendelkezésre állt a felkészülésre az elmúlt időszak heti két meccses sorozata után,

és annak is örülök, hogy a heti edzéseken már kéztörése után Makarenko és kisebb sérülése után Kastrati is velünk készülhetett.

Ha a Mezőkövesd ZTE elleni meccsének csak az eredményét nézzük, akkor annyit látunk, hogy sima vereséget szenvedtek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy még 0-0-nál tizenegyest hibáztak, majd emberhátrányban játszották le a meccs nagy részét. Az eredmény nem mindig mutatja meg, hogy egy csapat milyen játékerőt képvisel, tudjuk, hogy a Mezőkövesd ellen mindig nehéz játszani. Többet kell próbálkozunk lövésekkel is, olyan csapat vagyunk, amelyik minden mérkőzésen alakít ki helyzeteket, legutóbb ezzel voltak problémáink, de azon dolgoztunk, hogy szombaton már sokkal jobban játsszunk, mint a DVSC ellen. (molfehervarfc.hu)

Híres Gábor (Mezőkövesd, megbízott edző): – Extrém helyzetben vagyunk, hiszen most vezetőedző nélkül, a szakmai stáb készítette fel a csapatot a szombati mérkőzésre. Azt gondolom, hogy eddig sem azért veszítettünk pontokat, mert rossz volt a felkészítés, hanem azért, mert sok egyéni hibát vétettünk. Éppen ezért az eddig megszokott módon, illetve ritmusban készítettük fel a csapatot. A MOL Fehérvár az egyik legjobb játékosállománnyal rendelkező együttes a bajnokságban, gyakorlatilag minden poszton kiemelkedő képességű játékosok állnak a szakmai stábjuk rendelkezésére. Természetesen alaposan kielemeztük ellenfelünk játékát, ugyanúgy, mint eddig is, ezzel együtt úgy gondolom, hogy nekünk kizárólag saját magunkra kell koncentrálnunk és úgy kell játszanunk, mint a Puskás Akadémia ellen, ahol bár egy gólt kaptunk, de keveset hibáztunk és több nagy lehetőséget is ki tudtunk alakítani, melyeket sajnos akkor kihagytunk. Abban az esetben, ha meg tudjuk ismételni az ott nyújtott teljesítményünket, nagy koncentrációval, fegyelmezetten és hatékonyabban játszunk, akkor szoros mérkőzésre számíthatunk és a futballban bármi megtörténhet. (mezokovesdzsory.hu)

Vidi: Ügynöke elárulta, melyik német csapat tett valóban ajánlatot a válogatott támadóért