Dombi Rudolf – Kökény Roland: Ismét együtt!

kajak_Szilárdi, kökény, Dombi, 440Balról: Kökény Roland, Szilárdi Katalin, Dombi Rudolf (Fotó: jochapress.hu)

Európa-bajnoki győzelmük után egy hónappal olimpiai bajnok lett 2012-ben a Dombi Rudolf-Kökény Roland kajak kettes 1000 méteren. Edzőjük, Szilárdi Katalin változások sorát élte meg az elmúlt három évben – a jochapress.hu ezekről az eseményekről is kérdezte a mesteredzői kitüntetés birtokosát.

„2013-ban Duisburgban Vb-bronzérmet szerzett a páros, majd 2014.nyarán párt váltottak. Dombi Rudi – aki 2002 óta a tanítványom –  2014-ben Boros Gergellyel világbajnoki ezüstérmes lett.”

– 2015. januárjában Dombi az UTE Kajak-Kenu Szakosztályába igazolt, de továbbra is Ön készíti fel. Az idei éve nem úgy sikerült, ahogy szerették volna.

„Rudi 11 éve minden évben korosztályban, majd a felnőtt nemzetközi élmezőnyében végzett, amiről azt gondolom, gyönyörű teljesítmény. Ebben az évben egészségügyi problémával küzdött, melyből a teljes felépülés 2-3 hónap. Mivel az első válogatón 3. helyezést értek el, Borossal úgy döntöttek, elválnak egymástól.”

 – A Kammerer-Szalai kettős szétesését követően Dombi Szalaival próbálkozott a második válogatón, ahol az ötödik hely jutott nekik.

„Két hetük volt, ami az összeszokáshoz kevés idő. Meg egyébként is, egy páros eredményességét számos, egyaránt fontos tényező (egyéni teljesítmények, pillanatnyi motiváció,stb.) befolyásolja. Ebben a rövid időszakban én kicsit hátrébb húzódtam, kettejüket Fábiánné Rozsnyói Katalin próbálta összehangolni.

– Jött az újabb fordulat. Miután a londoni bajnokok egyike sem tudott kijutni Milánóba, Dombi és Kökény újra összeült.

„A világbajnokságot egy héttel követő országos bajnokságra igyekeznek minél jobb formába kerülni. Mivel én alapvetően az egyesben végzett edzéseit vezetem Rudinak és a többi versenyzőmnek, így most Kiss István (Vidi), a Honvéd edzője vezeti a páros edzéseket. Bár a magyar élmezőnyben elég sok egység képes hasonló teljesítményre, nem zárom ki annak lehetőségét, hogy a Dombi-Kökény egység akár a mezőny elején végezzen. Ám bármi is legyen az eredmény, nem tervezem befolyásolni azt, hogy a továbbiakban együtt maradnak-e, vagy más párt választanak. Ez egyértelműen a kettejük döntése lehet, ugyanakkor más táv és más egység is választható az 1000 méter pároson kívül. Meglátjuk, mit hoz a jövő.”

 

Forrás: www.jochapress.hu – RSS