Döntőben a kosárlabdázó lányok, Kós Hubert az ezüstös úszó


Az úszó Kós Hubert duplázott pénteken Bakuban, a 15. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, hiszen két számban is ezüstérmes lett. A lány kosárlabdázók bekerültek a szombati döntőbe. A zárónap előtt 17 érmet számlál a Magyar Csapat az azeri főváros multisport-eseményén.

A pénteki versenynapon búcsúztak el az ifjúsági fesztiváltól az úszók. A magyarok öt fináléban voltak érdekeltek. Kós Hubert lehet a 2019. évi EYOF ezüstembere, miután a 400m vegyes számának fináléjában második helyen ért a célba, majd nem egészen egy órával később már a 100m pillangó fináléjában tempózott, és megszerezte negyedik ezüstérmét is. Mivel a korábbi versenynapokon 100m háton és 200m vegyesen is második lett, így négy ezüstéremmel térhet haza Bakuból. Szimcsák Melindának jutott még pontszerző hely a nők 800m-es gyorsúszás fináléjában, ahol az 5. helyet szerezte meg. 200m vegyesen Nyirádi Réka és a lány 4x100m vegyesváltó Hetyei Nóra, Nyirádi Réka, Ugrai Panna és Veres Laura összeállításban 7. helyezett lett.

Kosárlabdázó lányaink kitűnően kezdték az oroszok elleni elődöntőt. A mérkőzésnek volt olyan szakasza, hogy már 20 ponttal is vezettek a lányok. Ez az előny 5 perccel a találkozó befejezése előtt elfogyott. Szerencsére a hajrában sikerült megfordítani az eredményt, és 67-64 arányban megnyerni a találkozót. Így szombaton a franciákkal mérkőzhetnek az aranyéremért, magyar idő szerint 9 óra 15 perckor.

Nem sikerült a hasonló bravúr a kézilabdás lányoknak, akik eddig minden mérkőzésüket megnyerve mérkőztek meg a franciákkal, akik az első félidőben öt góllal vezettek. A második 30 percben ebből a hátrányból sikerült lefaragni, de a találkozót ellenfelünk nyerte 26-24 arányban. A magyarok szombaton a bronzéremért a svájciakkal találkoznak. A két csapat egy csoportban selejtezett, akkor nem okozott a lányoknak gondot a helvétek legyőzése.

A tornász Balázs Krisztián talajon és gyűrűn is bemutathatta gyakorlatát. Előbbiben a 7., utóbbiban az 5. helyen végzett.

Judosaink egyéni küzdelmei is befejeződtek. Sáfrány Péter (-81kg) volt a legeredményesebb, aki miután ipponnal verte lengyel riválisát, a következő fordulóban vereséget szenvedett a későbbi győztes francia Aregbától. A vigaszágon is volt egy győzelme, de nem jutott be a fináléba, így nem küzdhetett meg a bronzéremért, végül 7. lett. A másik két magyar judós, Ijjas Attila (-90kg) és Farkas Szilvia (+70kg) győzelem nélkül búcsúzott a küzdelmektől.

Atlétikában a fiú svédváltó Illovszky Dominik, Pap Márk, Farkas Bence, Molnár Attila összeállításban futamából a 2. helyen, a harmadik legjobb idővel jutott be a szombati fináléba. A magasugró Hodossy-Takács Sámuel 2.03 méteres ugrásával 5.; a gyalogló Zahorán Petra ötezer méteren 10. lett.

Magyarország a vasárnapi egy, a hétfői kettő, keddi öt, a szerdai három, a csütörtöki négy és a pénteki két éremmel a nap zárása után 17 medált — 8 ezüst és 9 bronz — számlál. A megszerzett érmek számát tekintve — ami nem azonos az éremtáblán elfoglalt helyezéssel — Magyarország a 9. helyen áll.

Szombat este, magyar idő szerint 18 órakor kezdődik a záróünnepség Bakuban. A Magyar Csapat a vasárnap reggeli órákban érkezik Budapestre; a repülőtérről busszal utaznak az Istvánmezei út végén található Kisstadion melletti parkolóba, ahol várhatóan fél tíz után találkozhatnak a családtagokkal, szurkolókkal.

Az 15. nyári EYOF-ot július 21. és 27. között rendezik Azerbajdzsán fővárosában, mintegy 50 európai nemzet 14-18 éves sportolójának részvételével.

A bakui EYOF-ról bővebben a MOB honlapján itt lehet olvasni.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, EOC)

Forrás: www.mob.hu – RSS