Döntött a Mercedes, nem lesz csapatutasítás

F1

2016. július 7. csütörtök, 15:37

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: ATP

A vezetőség ma találkozott Hamiltonnal és Rosberggel: nem véletlen, hogy a silverstone-i F1-es paddockban csütörtökön a legnagyobb érdeklődés azt övezte, mit mondott a csapat versenyzőinek.

A Mercedes egy hivatalos közleményben számolt be a találkozó részleteiről és eredményeiről – tulajdonképpen arra jutottak, amit Niki Lauda pár napja már megszellőztetett: csapatutasítás a rajongók megkönnyebbülésére egyelőre nem lép életbe, de a versenyzők figyelmeztetést kaptak, súlyosabb szankciók lépnek életbe, ha Spanyolország, Kanada és Ausztria után újra összeérnek. A csapat számítása szerint idén 50 konstruktőri pontot buktak el a pilóták ütközései miatt.

A csütörtöki találkozóra a Mercedes angliai főhadiszállásán, Brackley-ben került sor, Lewis Hamilton és Nico Rosberg mellett Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója, valamint Paddy Lowe műszaki ügyvezető igazgató jelenlétében. Niki Lauda csapatelnök nem vett részt a megbeszélésen.

„Versenyzőinket tájékoztattuk, hogy továbbra is szabadon versenyezhetnek a világbajnoki címért. Hiszünk abban, hogy ez a Formula-1 esszenciája, csapattársak között is. Szenvedélyes versenyzőkként versenyezni akarjuk látni őket, ahogy a Formula-1 rajongói is” – áll a délután kiadott közleményben, amely azonban figyelmeztet:

„Ez a szabadság viszont kötelességgel jár versenyzőink részéről, hogy tiszteletben tartsák a csapat értékeit. Épp ezért megerősítettük a párharcra vonatkozó szabályainkat, melyek sokkal jelentősebb elrettentő eszközt tartalmaznak az autóink közti kontakt esetére. Ezek érvénybe léptetésével bízunk abban, hogy versenyzőink kezelni tudják a helyzetet egymás között a pályán. Sorsuk a saját kezükben van” – szól a Mercedes közleménye arról, hogy egy újabb ütközés esetén nem ússzák meg szimpla fejmosással a pilóták. Hozzáteszi még: „Amennyiben a versenyzők nem tartják tiszteletben a párharcra vonatkozó módosított szabályokat, utolsó mentsvárként csapatutasításokat léptethetünk érvénybe.”

Még egy érdekes bekezdés található a közleményben, amely szerint a versenyzőket emlékeztették, „utasításokat adhatunk ki verseny közben lehetséges konstruktőri pontveszteség elkerülésére”. Példaként felhozták a Monacói Nagydíjat, amelynek elején Nico Rosberg elengedte a nála gyorsabb Hamiltont.

Forrás: www.formula.hu – RSS