Douchev-Janics Natasa nyerte a szétlövést, ő mehet Rióba!

Douchev-Janics Natasa nyerte az olimpiai válogatót női kajak egyes 200 méteren, miután a szerdai, szegedi „szétlövésben” ismét gyorsabbnak bizonyult ellenfelénél, Lucz Dóránál.

A szám első fordulójában is – másfél hete, ugyancsak a Maty-éren – a Graboplast Győr 33 éves, háromszoros ötkarikás bajnoka volt a jobb, majd Lucz a múlt heti, duisburgi világkupa döntőjében egyenlített. Ezúttal Douchev-Janics 27 századmásodperccel verte meg 22 esztendős, korosztályos világbajnok „kihívóját”.

„Leírhatatlan, amit most érzek – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a boldog győztes. – Nagyon-nagyon feszült voltam a rajt előtt, nem azért, mert rosszul ment edzésen, hanem a duisburgi világkupa miatt, mert ott hőemelkedéssel, megfázással küzdöttem, és kis különbséggel kikaptam. Ráadásul mindenki okoskodott körülöttem, így azt kértem, hogy most mindenki menjen távol tőlem, megoldom.”

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy volt mögötte egy csapat, edző-férjétől, Andrian Douchevtől és a klubjától sok segítséget és támogatást kapott, de az elmúlt napokban csak magával és az előtte álló feladattal akart foglalkozni.

Douchev-Janics – aki a londoni olimpia után azt fontolgatta, hogy szerb színekben folytatja a versenyzést – kitért arra is, hogy szerinte „nem egészséges, ami mostanában a magyar kajak-kenuban folyik”, mert úgy látja: amíg régebben egy csapat voltak, most kis túlzással mindenki csak magával foglalkozik, és még egy olyan viadalon is, mint a múlt heti vk, külön készül.

A kajakos azt mondta: most egy nagyon erős alapozásra készül, sok ideje van a rajtig és reméli, hogy minden rendben lesz Rióban.

Két másik olimpiai számban már a múlt hétvégén lezárult a válogató: a női K-1 500 métert a szám londoni bajnoka, Kozák Danuta nyerte, míg férfi C-2 1000 méteren a 2013-ban világbajnok Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó győzött.

Ez a három egység tehát már riói indulónak tekinthető, bár a magyar válogatott vezetői hangsúlyozzák: olimpiai keretet majd csak a válogatók zárása után – június közepén – hirdet Storcz Botond vezetőedző, az utazó csapat összetétele pedig a június végi, moszkvai Európa-bajnokságot követően válik véglegessé.

A magyaroknak 17 kvótájuk – 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus – van az augusztusi ötkarikás játékokra, ez majdnem a maximális szám, és Storcz Botond szerint ez minden szakágban elegendő lesz a csapat megfelelő kialakítására.

A többi olimpiai számban június 10-12-én, Szegeden rendezik a válogató második fordulóját.

(MOB/MTI)

Forrás: www.mob.hu – RSS