Dr. Németh Lászlóra, a Honvéd és TFSE kosárlabdázójára, majd később élvonalbeli edzőre egyre kevesebben emlékeznek. Az idő szalad, Németh úr pedig már negyedik évtizede Angliában él. A kosárlabdázást követő sikeres edzői időszaknak is már „bő” évtizede pontot tett a végére. Volt edző Kuvaitban, majd Izland válogatottjának kapitányaként hívták az angol nemzeti együttes élére, ahol tíz évig irányította Nagy Britannia legjobb férfi kosarasait. Pályafutása utolsó, hosszabb szakaszában saját nyári edzőtáborokat vezetett – „sorbanállós” sikerekkel.
Francesca Jones (b) és Németh László
Most egy tenisz szenzáció révén került az érdeklődés középpontjába. A fejlődési rendellenességekkel született (kezein és lábain eleve kevesebb új van, ráadásul ezek közül több is deformált) és húszéves korára többtucat műtéten is átesett Francesca Jones ugyanis hatalmas meglepetésre „beküzdötte” magát a február 8-án kezdődő Ausztrál Tenisz Bajnokság főtáblájára.
– 2009-ben országszerte tehetségkutatókon keresték a teniszezésre tehetségesnek tartott gyerekeket. Mivel a kosárlabdázásban a védekező lábmunka és a teniszben alkalmazott alapvonali lábmunka terhelései nagyon hasonlóak egymáshoz, ezért kértek fel engem is, vegyek részt a több angliai városban, közöttük Leeds-ben is lebonyolított felméréseken – válaszolta érdeklődésemre Németh László. – A teniszedző kollégáknak őszintén elmondtam a véleményemet a látottakról. Két-három hónappal később Jackie Holden felhívott azzal, hogy Francesca szülei megkeresték őt, és arra kérték: járjon közben annak érdekében, hogy magán alapon foglalkozzak a lányukkal.
– Ezzel a kérdés el is dőlt?
– Nem szívesen mondtam le felkérést életem során, így ebbe a témába is fejest ugrottam. Az első közös foglalkozásunkra Leedsben, a helyi Metropolitan Egyetem atlétikai pályáján került sor. Francescát arra kértem, fusson 400 métert a neki megfelelő tempóban. Kétszázhetven méternél összeesett és hangos zokogásban tört ki. Megkérdeztem tőle: Francesca, mi szeretnél lenni? Erre azt válaszolta: bajnok! Mire én az ismert angol mondást idéztem neki: Francesca, ha nincs fájdalom, akkor nincs előrelépés és nincs hírnév sem. A második foglalkozás előtt kikötöttem: valamelyik szülőnek minden alkalommal ott kell lennie. Az első hetek borzalmasak voltak, óriási lelkiismeretfurdalásaim támadtak, mivel minden alkalommal a tűréshatárig terheltem őt. Ám a második hónapban már láttam, hogy ezt nem szabad abbahagyni.
– Mi jelentette a következő lépcsőfokot?
– Másfél évvel később Francescát felvették a barcelonai Sanches Casal Teniszakadémiára. Mivel a család ragaszkodott hozzá, hogy folytassam a fitnesz és mozgáskoordinációja javítását célzó gyakorlásokat, így az egyetemi elfoglaltságaim mellett megoldottam, hogy minden héten pénteken délelőtt Barcelonába repülhessek. Ott a lehetőségeket maximálisan kihasználva dolgoztunk együtt, majd vasárnap este visszarepültem Leeds-be. Ez az időszak nagyságrendileg öt hónapig tartott.
– Mivel végződött a Francescával folytatott közös munka?
– Három év elteltével váltak el útjaink, akkor ő már több korosztályos sikert is elért. Jómagam már korábban tanácsoltam a szülőknek, nehogy elindítsák valamilyen parasport eseményen, mert lányuk az épek között is meg fogja állni a helyét. Ez a sokak által csak legyintésre méltatott tippem most fényes igazolást nyert. Az évek során mindmáig korrekciós műtétek során átesett, ma húszéves Francesca kitűnő példakép lehet bárki számára.
– Milyen kapcsolatban van korábbi tanítványával?
– Természetesen az utóbbi években mind ritkábban jövünk össze személyesen, de a kapcsolat lazán folyamatosnak mondható. A legutóbbi napokban is írt emailben és gondolom, ez a szándéka a későbbeikben is megmarad.
– Melbourne-ben mire lehet képes Francesca?
– Már azzal túlteljesített minden, előzetes várakozást, hogy kiharcolta a főtáblán indulás jogát. Vele szemben semmilyen követelményt nem támaszthat senki. Az első forduló sorsolásán az ő 241. világranglistás helyével szemben minden bizonnyal egy igen magasan kvalifikált ellenfelet kap. Ez esetben az általa megnyert, minden egyes játéknak már nagyon kell örülnünk.
(jochapress / Jocha Károly)
