Dr. Tarics Sándor, Berlin vízilabdázó olimpiai bajnoka ma 102 éves

Tarics Sándor, 440, JÓHa valakinek születés- vagy névnapján bárki gratulál, az egészen biztosan jólesik a címzettnek. Dr. Tarics Sándor – aki immár évek óta nem csak Magyarország, hanem a világ legidősebb, élő olimpiai bajnoka is egy személyben – örömmel vette a jochapress.hu jókívánságait 102. születésnapja alkalmából.

„Tudod, Karcsikám, a napok egyformán telnek, egyik olyan, mint a másik. Itt különben sincsenek olyan nagy és megható ünneplések, mint Magyarországon” – mondta az 1913-ban, Budapesten  született, egykori olimpiai bajnok vízilabdázó. „Bizony már nem tudom letenni a sétapálcát, csak azzal közlekedek. Azt azért elmondanám, hogy rengetegen hívnak, igen sokan Magyarországról is! Ez bizony jó érzés számomra.”

Sándor bácsi azt is hozzátette: Magyarország sportéletének eseményeiről elsősorban a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjáról értesül, amelyet igyekszik minden nap tanulmányozni. Egyébként az itteni egyéb történéseket is figyelemmel kíséri.

Tarics Sándor, Hencsei Pál, 440Korábbi, budapesti látogatásán dr. Hencsei Pál olimpiatörténésszel (Fotók: jochapress.hu)

„Nagyon örülök, hogy te is felhívtál” –folytatta a rövid beszélgetést. „Veled is szép emlékeim vannak és én ezeket nem felejtem el. Szeretettel gondolok rád és mindazokra is, akik még emlékeznek rám” – fejezte be a San Franciscoban, otthonában elért, berlini ötkarikás győztes, akit emberi tulajdonságai alapján is nyugodtan nevezhetünk bajnoknak.

Forrás: www.jochapress.hu – RSS