Drijver Bertold pályán nyolcadik a vb pontversenyében!

A 160 körös, 40 kilométeres pontversenyben volt érdekelt a glasgow-i összkerékpáros világbajnokságon a még mindig csak tizenkilenc esztendős Drijver Bertold. A viadal során tizenhat sprintben lehetett 5, 3, 2, illetve 1 pontot szerezni – a záró hajrá duplapontos volt –, a körelőny 20 pontot ért, míg a körhátrány 20 pont levonással járt.

Drijver a táv harmadán túl benne volt egy sikertelen szökési kísérletben, de okosan csak addig dolgozott, amíg volt esély az eltávolodásra a mezőnytől. Röviddel később ismét bekerült egy elmenésbe, amellyel a verseny felénél sikerült körelőnyt kidolgoznia. Remek érzékkel válogatta meg, hogy melyik megindulással igyekszik együtt tartani, így húsz körrel később egy újabb csoporttal gyűjtött körelőnyt, majd szinte azonnal egy újabb sikeres szökésben immár a harmadik húsz pontját kasszírozta be.

Az erejét végig jól osztotta be, végül hatvan ponttal zárt, ezzel a huszonnégy fős mezőny nyolcadik helyén végzett. Az aranyérem az új-zélandi Aaron Gate nyakába került, mögötte a spanyol Albert Torres és a belga Fabio van den Bossche fért még oda a dobogóra.

 EREDMÉNY

Pos Name Nat Points
1  GATE Aaron New Zealand 123
2  TORRES Albert Spain 107
3  VAN DEN BOSSCHE Fabio Belgium 95
4  KLUGE Roger Germany 89
5  PERRETT William Great Britain 75
6  GUILLEMETTE Mathias Canada 69
7  KOJIMA Naoki Japan 63
8  DRIJVER Bertold Hungary 60
Embed from Getty Images

 

Magyar Kerékpáros Szövetség