DTM: Az Audi visszavágott a Norisringen

Túraautó

2016. június 26. vasárnap, 14:04

Miután Mattias Ekströmöt megfosztották pole-jától, az Audi remek boksztaktikájának köszönhetően Nico Müller első győzelmét szerezte a Német Túraautó Bajnokságban.

Egyre gyülekező sötét felhők alatt kezdődött meg a DTM norisringi fordulójának második futama. A délelőtti időmérőn pole-t szerző Mattias Ekströmöt szombati vétsége miatt három rajthellyel hátrébb sorolták a rajtrácson, a versenyt pedig hamar elfelejthette: miután az első körben koccant Augutsto Farfusszal, mindketten a bokszba hajtva adták fel a versenyt.

Sokáig úgy tűnt, hogy az első rajthelyet megöröklő Tom Blomqvist ki tud építeni valamilyen előnyt Nico Müller előtt – a német pilóta a rajtnál ugrotta át Paul di Restát, és kezdte meg hadjáratát az első helyért. Az Audi pilótája a 23. körre fel is ért riválisára – a kiállások sorát di Resta kezdte meg a harmadik helyről. Az addig mögötte hajtó Lucas Auer begyújtotta a rakétákat: megfutotta az addigi leggyorsabb kört, és minden esélye megvolt arra, hogy legalább a harmadik helyre érkezzen vissza kiállása után.

A Mücke Motorsport szerelői azonban sokáig maszatoltak a bal hátsó kerékkel, így pilótájuk elveszítette esélyét a pódiumra. Az élen viszont kemény csata folyt: Müller egyszer el is ment Blomqvist mellett az egyes kanyarban, de túlcsúszott, így kénytelen volt visszaállnia a második helyre. Kettejük közül a brit állt ki hamarabb, Müller pedig nyolc kört húzott rá Blomqvistre, a bokszból kifelé pedig éppen a BMW-s elé tudta beszúrnia Audiját.

Az 51. körben Mike Rockenfeller cseréjével kiegyenesedett a sorrend: Müller vezetett Blomqvist és a 14. helyről induló Maxime Martin előtt. Ez már nem is változott a leintésig, noha a biztonsági autó még négy kör erejéig vezette a mezőnyt, miután Rockenfeller kipörgette Antonio Felix da Costát, a kettes kanyar ívén pedig túl sok törmelék maradt.

Nico Müller DTM-karrierje első diadalát aratta a Norisringen, Marco Wittmann hatodik helyével pedig a bajnoki tabella első helyéről várhatja a három hét múlva esedékes zandvoorti hétvégét.

Forrás: www.formula.hu – RSS