
A GFC (Global Fighting Championship), néhány herceggel és tehetős arab sejkkel a háttérben kicsit a zsebébe nyúlt és odareptettek néhány egykori nagy nevet múlt héten (valamint a boksz világából jól ismert Michael Buffert, Bruce Buffer UFC-bemondó testvérét, kommentátornak meg Pat Miletich-et és Michael Schiavello-t). Badr Hari múltja és jelenleg futó ügyei miatt is tiltólistás kicsit máshol, ezért a GLORY vagy hasonló szervezet háza táján nem nagyon lesz látható, Peter Graham vagy Stefan Leko pedig már igen csak leszállóágban vannak karrierjük ezen pontján, de egy tornán ezek a nevek jól mutattak, valljuk meg.
Leko ugyan még 2005-ben megállította Hari-t, de a marokkói néhány hónappal később a Japán K-1 WGP-n csúnyán visszavágott és forduló rúgással helyezte el sarkát a német állkapcsán. Graham 2006-ban ütötte még ki Hari-t, második találkozásukkor Hari nyert egyértelmű pontozással, így végül is rá lehet fogni, hogy most állt igazán bosszút Graham-en… Azért azt se feledjük, hogy mind Leko, mind pedig Graham ~40 körül járnak, míg Hari 29.

A gála továbbá bizonyítéka volt annak is, hogy bizony van az a pénz, hiszen a visszavonult Peter Aerts-et is „meggyőzték” egy kis anyagi juttatás segítségével, hogy ugyan meccseljen már egyet, ami az amerikai Dewey Cooper ellen viszont döntetlenre sikerült.
Hari az első menetben kiütötte Leko-t, Graham 4 menetet szenvedett a litván Arnold Oborotov ellen, aztán Hari őt is kiütötte az elsőben, ezzel pedig a nehézsúlyú tornát és a kiírt 1 millió Dirhamot is megnyerte (kb 270 ezer dollár). A gála után Hari-t letartóztatták egy állítólagos 2011/12-es incidens miatt, kihallgatták, majd elengedték. Nem tudni pontosan mi történt, de Hari hírnevén ez nem javít… Úgy tűnik bárhova megy a marokkói, a baj utoléri, megtalálja.
Hari Leko elleni meccse
Hari Graham elleni meccse
A tanulság? Néha a harcosok is „dubajoznak”…
Az eredeti cikkhez kattintson ide!




