Ducati: Nem mondhatnánk nemet Stonernek

Motor

2016. február 7. vasárnap, 17:05

A bolognaiak vezérigazgatója, Gigi Dall’Igna nem állna Casey Stoner útjába, ha az ausztrál úgy döntene, szeretne rajthoz állni valamelyik versenyen. Más kérdés, hogy egyelőre szó sincs ilyesmiről.

Casey Stoner 2015 végén jelentette be, hogy tesztversenyzőként visszatér korábbi sikerei helyszínére, a Ducatihoz, a héten pedig már sor is került az ausztrál motoros első gyakorlására a bolognai gyártó színeiben. Sőt, a kétszeres világbajnok kedden és szerdán a jelenlegi mezőnnyel együtt körözött Sepangban, s a második alkalommal ő végzett a legelőkelőbb helyen a ducatis pilóták közül. Bár Stoner sokadik alkalommal is elmondta, hogy ennek ellenére sem tervez szabadkártyásként rajthoz állni futamokon, Gigi Dall’Igna nem gördítene akadályt az útjába, amennyiben meggondolná magát:

Stoner_Ducati

„Nem azért szerződtettük le, hogy versenyezzen, de ha Stoner azt mondja, hogy szeretne rajthoz állni, akkor nem mondhatunk nemet neki” – nyilatkozta a Ducati Corse vezérigazgatója, akinek szavait a motorsport.com szakoldal idézi.

Elmondása szerint Andrea Iannonét és Andrea Doviziosót sem zavarná, ha egy ennyire versenyképes társat kapnának házon belül: „A célunk, hogy megnyerjük a világbajnokságot, ezért nem szabad attól tartanunk, hogy jön valaki, aki megmutatja, hogy jobb nálunk. Amikor elmondtuk nekik, hogy megegyeztünk vele, akkor mindketten rábólintottak.”

Dall’Igna azt is hozzátette, hogy Stoner jelenléte sokat segíthet a Ducati számára, hogy felzárkózzon a két nagy japán riválisra, a Yamahára és a Hondára: „Miután a szabályok meglehetősen szigorúak a hivatalos versenyzők tesztelési lehetőségeit illetően, nagy segítség lehet az, hogy Casey a tesztpilótánk” – magyarázta a szakember. „Ha ki kellene emelnem egyet az erősségei közül, akkor az a könnyedség lenne, amivel túljut a nehézségeken. Rengeteget segíthetünk nekünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS