Dybala döntött, a Juventus nyerte a rangadót

A Juventus 1-0-ra legyőzte a Milant a Serie A 13. fordulójának szombati játéknapján.

Alighanem kevesen gondolták a szezon előtt, hogy a 12. fordulónak úgy vág neki a Milan, hogy Juventus előtt áll a tabellán, ez mégiscsak a 6. helyre elég. A rossz szezonkezdés után ugyanakkor a torinóiak az elmúlt hetekben feljövőben voltak a Serie A-ban, ám a milánóiak is ötös bajnoki veretlenségi sorozattal vágtak neki a meccsnek, így izgalmasnak ígérkezett a találkozó.

Ehhez képest az első félidő, ha nem is unalmasra, de visszafogottra sikerült. A mezőnyben nem volt rossz az iram, de a kapuk keveset forogtak veszélyben, és általában akkor is távoli lövések után. Az első, stadiont megrázó „hűhára” a 26. percig kellett várni, amikor Claudio Marchisio vette célba a kaput a félpálya közepétől, erre a Milan Alessio Cerci-fejessel válaszolt.

A félidő hajrájában Hernanes veszélyeztetett kétszer is, előbb léc fölé lőtt, majd a Giacomo Bonaventura fején megcsúszó szabadrúgása után védett óriásit Gianluigi Donnarumma. A Milan 16 éves kapusának egész meccsen mutatott magabiztosságát látva egyébként alighanem sokaknak volt az az érzése: az elmúlt és a következő húsz év kiemelkedő kapusát látja a találkozón a nagyérdemű – még ha Donnarumma végül el is szenvedte első vereségét tétmeccsen.

Az első félidőben a Milan csak 37.5 százalékban birtokolta a labdát, ami az Opta Paolo szerint a legalacsonyabb mutató ebben a szezonban az olasz élvonalban.

A szünetben Massimiliano Allegri a Hernanes, Leonardo Bonucci cserével 4–3–1–2-vel 3–5–2-re váltott a széleket erősítendő, és egy elfutás a 65. percben meg is hozta az eredményt. Az első félidőben a megsérülő Patrice Evrát váltó Alex Sandro adott be balról, Paulo Dybala kiválóan vette át a labdát, amelyet második mozdulattal, öt méterről védhetetlenül vágott a hálóba. 1–0

Nem találta az újítás kulcsát a Milan, amely gyakorlatilag helyzetbe sem tudott kerülni a folytatásban, így pedig nem volt esély az egyenlítésre. A Juventus taktikusan játszotta végig az utolsó húsz percet, sőt, Mario Mandzukic révén a hosszabbításban még a hazaiak szerezhettek volna gólt. Sinisa Mihajlovic hetedik nekifutásra sem tudta legyőzni aktuális csapatával Allegri gárdáját, a Juve sorozatban hatodszor győzte le a Milant, utóbbi rekord a párharcban.

JUVENTUS – MILAN 1-0

Időpont: 2015.11.21. 20:45
Helyszín: Juventus Stadium, Torino
Gólszerzők: Dybala (66.)
Sárga lapok: Sturaro, Lichtsteiner ill. Kucka, Alex

>> A KEZDŐCSAPATOK:

JUVENTUS: Buffon; Lichtsteiner, Barzagli, Chiellini, Evra (Alex Sandro 29.); Sturaro, Marchisio, Pogba; Hernanes (Bonucci 46.); Dybala (Morata 81.), Mandzukic.

Cserék: Neto, Rubinho, Rugani, Lemina, Cuadrado, Vitale, Zaza.

MILAN: Donnarumma; Abate, Alex, Romagnoli, Antonelli; Kucka (Luiz Adriano 74.), Montolivo, Bonaventura; Cerci, Bacca, Niang (Honda 85.).

Cserék: Abbiati, Livieri (97), De Sciglio, Mexes, Zapata, Calabria, Mauri, Nocerino, Poli, Suso.

>> ÖSSZEFOGLALÓ:

>> KÉPEK:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS