Dzsudzsák hétfőn aláírhat új klubjához

A török klub honlapján látható videófelvételen a landolást követően rögtön a magyar válogatott szélsőjének nyakába akasztották a klub sálját, majd már így nyilatkozott.

“Budapestről érkeztem és készen állok az új kihívásra. Száz százalékig pozitív benyomást szereztem a klubról előző látogatásomkor, mindenki kedvesen fogadott. Remélem, a legjobb tudásom szerint tudom segíteni a csapatot” – mondta a Dinamo Moszkvától érkező Dzsudzsák.

A 28 éves játékost az egyesület történetének egyik legnagyobb igazolásának tartotta az interjút készítő riporter, Dzsudzsák pedig abbéli reményét fejezte ki, hogy a csapat másodjára is bajnok lesz, majd hozzátette, mindenképpen dobogón szeretne zárni a Bursasporral.

Dzsudzsák Balázs - MTI Fotó: Kovács Tamás

Dzsudzsák Balázs – MTI Fotó: Kovács Tamás

„Sziasztok! Ma érkeztem ki Bursába! Holnap reggel lesz az orvosi vizsgálat, és azután pedig sor kerülhet az aláirásra. Örülök, hogy végetért a bizonytalanság, hiszen nagyon fontos, hogy mihamarabb játszhassak. Remélhetőleg jövő héten be is mutatkozhatok már. Óriási tisztelettel és szerettel fogadtak már most, remélem, sok örömöm lesz itt, ebben a gyönyörű új stadionban és fanatikus városban!” – írja Dzsudzsák.

Az nso.hu értesülései szerint a játékos évi 1.7 millió eurót keres majd és három évre ír alá a török klubnál.

Dzsudzsák 2008-ig a Debrecen játékosa volt, majd a PSV Eindhovenben szerepelt három éven át. Oroszországba előbb 2011-ben az Anzsi Mahacskalához igazolt, majd egy évvel később került a Dinamo Moszkvához.

A Bursaspor az előző idényben hatodik helyen zárt a török bajnokságban.

Forrás: www.telesport.hu – RSS