Dzsudzsáknak csak összejöhet a válogatottsági csúcs: Az a csapat lehet a vége, amelyik az eleje is volt

A csakfoci.hu is megírta, hogy a magyar válogatott idei utolsó hazai mérkőzését Görögország ellen játssza november 20-án, a Puskás Arénában, míg három nappal korábban Luxemburgban lép pályára Marco Rossi együttese felkészülési mérkőzésen.

Az index.hu azt írja, érdekesség és egyben árulkodó jel lehet az ellenfélválasztás is, főleg azok után, hogy a portál úgy értesült,

a magyar válogatott tervei szerint Dzsudzsák Balázs a novemberi, hazai mérkőzésen szerepelhet utoljára a válogatottban, és állíthat be új válogatottsági rekordot.

A görög válogatott azért lehet különleges, mert Dzsudzsák éppen a görögök elleni mérkőzésen lépett először pályára címeres mezben, egészen pontosan 2007. június másodikán, Várhidi Péter szövetségi kapitánysága alatt. Így keretbe foglalná válogatottságát a jelenleg Debrecenben futballozó játékos.

A 35 esztendős szélső összesen 108 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, mialatt 21 gólt szerzett, jelenleg megosztva tartja a válogatottsági rekordot Király Gáborral, aki szintén 108-szor védte a nemzeti tizenegy kapuját.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi két évvel ezelőtt így nyilatkozott Dzsudzsák Balázsról, amikor a játékos visszatért a DVSC-hez.

– Természetesen figyelemmel fogom kísérni Balázs teljesítményét a Debrecenben, már csak azért is, mert szeretném megadni neki a lehetőséget, hogy egyedüliként ő legyen a magyar válogatottsági rekorder – jegyezte meg akkor a szövetségi kapitány, míg a nyári szurkolói ankéton Dzsudzsák Balázs azt mondta Debrecenben, hogy ígéretet kapott rá, hogy 109. alkalommal is pályára léphet a nemzeti csapatban.

NB I: Legutóbb az egyik topligában játszott, most a Honvéd igazolta le – hivatalos