Eb 2012: Adria elveszett kincsei

Tömör gyönyörről nem beszélhetünk a C csoport zárókörében, ám az utolsó percekig nyitva maradt a továbbjutás kérdése. A spanyolokat megérintette a kiesés lágy fuvallata, az olaszok arcát folyton érdelte a fenyítő szellő, a légköri lökés azonban a horvátokat taszította a Zágrábi-medencéig.

Az ír válogatott játékából hiányzik a kreativitás, nem úgy az Irish Times internetes oldal poznani tudósítójából, Emmett Maloneból: szerinte Giovanni Trapattoni – Margaret Thatcher-analógiával élve – a „hölgy nem fordul vissza” taktikát választotta, azaz nem változtatott legutóbbi, méretes verésbe beleszaladt csapatán. Ha már hölgy: az „Öreg Hölgy”, azaz a friss olasz bajnok Juventus öt játékost is adott a kezdőbe, közülük Pirlo kedvenc szerepkörében, a mélységi irányító posztján jeleskedhetett, mögötte ezúttal a négyvédős rendszert választotta Prandelli (meglehet, a gyöngécske rivális viszonylagosan erős szélsőjátéka miatt).

A párhuzamos spanyol-horvát pontosan úgy kezdődött, ahogyan arra számítani lehetett. Már a címvédő szempontjából… Merthogy bevallom, nem értettem a horvátok taktikáját, miszerint Bilic együttese 10 emberrel védekezett kapujától 30 méterre. Na persze, ha kitámadnak, akkor a klasszis ellenfél megfutja a területeket, mégis, én vártam az arany középutat, azt, hogy Srna és Pranjic el tudjanak indulni a széleken, vagy, hogy a tornán háromgólos Mandzukic ne úgy kóboroljon Pique és Ramos között, mint egy reményét vesztett harcos a konkvisztádorok gyűrűjében; mégiscsak a délszlávok voltak gólkényszerben (a biztos továbbjutáshoz két gól és minimum döntetlen szükségeltetett). A horvátok olybá tűnt, jobban bíztak az atomvédekezésben és egy kóbor gólban, mint egy nyíltabb, sokgólos döntetlenben. Mikor az olaszok vezetést szereztek az írek ellen, a horvát szurkolók dermedt arckifejezéssel nyugtázták azt, pedig csak a papírforma alakult.

Miután a második félidőben Rakitic, közeli fejesével ráijesztett a spanyolokra, erre föl Del Bosque behozta Navast Torres helyére, és átállt a 4-6-0-s rendszerre, amely nyilvánvalóan kontrákat jelzett előre. Hiszen a 0-0 még mindig a végig kisimult idegekkel futballozó spanyoloknak kedvezett. No meg leginkább Prandelli olasz válogatottjának, hiszen az idő előrehaladtával egyre valószínűtlenebbnek tetszett, hogy két gól esik a riválisok rangadóján. Jelavic és Perisic cseréjével nem várt a végsőkig Bilic, már a 66. percben támadóbbá alakította a horvát gárdát: ebből hamarosan szétszakadó középpálya, néhány veszélyes horvát támadás és kedvére kontrázó spanyol válogatott képe rajzolódott ki. Bilic mielőtt ingujjra vetkőzött, még bedobta Eduardót. A szövetségi kapitány nyilván úgy okoskodott, hogy érdemes akár irracionálisnak tűnő kockázatot is vállalni, hiszen gólt így is, úgy is szerezni kell, akár olyan áron, hogy közben kapnak egyet. Ezt a bizonyos találatot be is vitte Navas, ezzel a spanyolok gyakorlatilag továbbjutottak, ám az olaszok elkezdhettek izgulni – hiába vezettek egy pompás Balotelli-ollózással ekkor már 2-0-ra, egy horvát egyenlítés a kiesésüket eredményezte volna. A bonyodalmaknak, számolgatásoknak Wolfgang Stark hármas sípszava vetett véget.

A jelenlegi tornán kombinatív focit játszó olaszok feltétlenül rászolgáltak a továbbjutásra.

Horvátország-Spanyolország 0-1 (0-0)