Eb 2016: Az olasz válogatott legyőzte Belgiumot

Olaszország kétgólos győzelmet aratott Belgium felett a franciaországi Európa-bajnokság E-csoportjának első fordulójában. Az olaszok góljait Giaccherini és Pelle szerezte.

Az olaszok kezdőcsapatának átlagéletkora 31 év és 169 nap volt, ezzel Antonio Conte küldte pályára az Eb-k történetének legidősebb kezdő tizenegyét. Amely ennek megfelelően érett, energiatakarékos és biztonságos futballt mutatott be. Átadta a teret a belgáknak, és ellentámadásokkal próbált veszélyeztetni.

Ez a taktika bevált, Romelu Lukakuék ugyanis mezőnyfölényükkel nem tudtak mit kezdeni, a squadra azzurrának pedig elég volt egy, pontosabban két villanás a vezetés megszerzéséhez. Az elsőt Leonardo Bonucci mutatta be egy félpályás indítás formájában, a másodikat pedig a labdát szépen átvevő és Thibaut Courtois mellett a kapuba lövő Emanuele Giaccherini. 0–1

A második félidő elején itt is, ott is kimaradt egy nagy helyzet. Előbb belga kontra végén Lukaku lőtt mellé ziccerben, majd Graziano Pelle fejesét védte óriási bravúrral Courtois. Ezt követően nyugodtabb mederben csordogált a mérkőzés, még többet volt a belgáknál a labda, de a legendás olasz védekezés ezúttal is jól működött. A hosszabbításban a teljesen kitámadó belgák kaptak egy újabb gólt: Graziano Pelle bombázott közelről a kapuba Antonio Candreva beadása után, lezárva a mérkőzést. 0–2

Az olaszok 17. alkalommal zártak Eb-mérkőzést kapott gól nélkül, amivel – még szép – csúcstartók.

BELGIUM-OLASZORSZÁG 0-2

Időpont: 2016.06.13. 20:45
Helyszín: Parc Olympique Lyonnais, Lyon
Gólszerzők: Giaccherini (32.), Pelle (90.)
Játékvezető: Clattenburg

A KEZDŐCSAPATOK:

BELGIUM: Courtois – Ciman (Carrasco, 75.), Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Witsel, Nainggolan (Mertens, 62.) – Fellaini, De Bruyne, E. Hazard – R. Lukaku (Origi, 73.).

OLASZORSZÁG: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Candreva, Parolo, De Rossi (T. Motta, 78.), Giaccherini, Darmian (De Sciglio, 59.) – Éder (Immobile, 75.), Pelle.

De Sciglio csereként beállva fél óra játéklehetőséget kapott.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS