Eb-döntő: Botrányosan viselkedő szurkolói miatt indult eljárás Anglia ellen – egyszer már megbüntették őket

Az UEFA bejelentése szerint külön eljárásban vizsgálják, ami az olasz-angol mérkőzés előtt a Wembley Stadionon kívül, illetve azt, ami a finálé alatt a lelátókon történt.

A kezdést megelőzően a jegy nélküli angol szurkolók egymással és a rendfenntartókkal is összecsaptak a stadionon kívül, majd áttörték a biztonsági kordonokat, és legalább százan benyomultak a lelátóra. A rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe. A meccs előtt a hazai drukkerek füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az olasz himnuszt, majd tárgyakat dobáltak a pályára, meggyújtottak egy pirotechnikai eszközt, egy személy pedig a pályára futott a találkozó alatt – írja az MTI.

A történtekkel az UEFA ellenőrző, etikai és fegyelmi testülete (CEDB) foglalkozik.

Az Európa-bajnoki döntőben a rendes játékidő 1-1-es döntetlenre végződött, a hosszabbításban nem született gólt, a tizenegyespárbajt pedig az olaszok nyerték meg, akik így 1968 után lettek ismét a kontinens legjobbjai.

Egy büntetést már kaptak az angolok – és mi is…

Mint ismeretes, Anglia már kapott büntetést az Eb alatt is: a helyi szövetséget 30 ezer euróra (11 millió forint) bírságolta meg az európai szövetség a múlt szerdai angol-dán Európa-bajnoki elődöntőn történtek miatt.

Az UEFA ellenőrző, etikai és fegyelmi testületének (CEDB) indoklása szerint a londoni Wembley Stadionban rendezett mérkőzés előtt az angol szurkolók egy része bekiabálásokkal megzavarta a dán himnuszt, a meccs alatt pirotechnikai eszközöket használtak, illetve lézerfénnyel zavarták meg Kasper Schmeichelt.

Ugyancsak ismert, hogy Magyarországot is megbüntette az európai szövetség a “diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt”. Az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin – a magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze – diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók,

emiatt a magyar válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek nézők. A harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette. A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, melynek “Egyenlő Játék” feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezeken a találkozókon.

Az MLSZ szombaton közzétette azt a listát is, amely alapján az UEFA fegyelmi bizottsága fényképekkel és hangfelvételekkel is igazolni tudja  a magyar szurkolók “diszkriminatív viselkedését.”

Az angolok ezt is megúszhatják a Magyarországot durván megbüntető UEFA-nál: Egy nőt is bántalmaztak a szurkolóik – sajtóhír