Ecclestone bónuszpénzt ígér a Renault-nak is

Renault (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Jó ideje folynak már a tárgyalások és eszmecserék arról, milyen formában folytassa tovább Forma–1-es szerepvállalását a Renault. A franciák már többször is hangsúlyozták, a jelenlegi helyzetük tarthatatlan.  Alain Prost, a gyártó nagykövete a közelmúltban kiemelte: miután jelenlegi partnerük, a Red Bull marketingszempontból elveszi tőlük a rivaldafényt, mindenképpen változtatni szeretnének helyzetükön.

Van esély arra, hogy újra gyári csapatot indítsanak egy már meglévő istálló (Lotus?) felvásárlásával, ám szakértők szerint ezen terveik kapcsán két tényező jelent dilemmát számukra: a pénz és a politikai helyzetük. Egy saját gyári csapat indítása komoly anyagi ráfordításokkal járna (adott esetben az anyaistálló létesítményeit is fel kellene újítaniuk, a csapatlétszámot bővíteniük kellene), így korántsem mindegy, milyen részt kapnának a sportági bevételekből. Ahogy az sem, megkapnák-e ugyanazt a státuszt a döntéshozás rendszerében, amit a rivális gyártók és nagycsapatok: például helyet a Stratégiai Csoportban – annak ellenére, hogy kvázi új csapatnak számítanának és/vagy nem szereznék meg az ehhez szükséges helyezést konstruktőri bajnokságban.

Amennyiben a franciák ezen szempontok miatt hezitálnak, most komolyabb lökést kaphatnak az önállósodáshoz. Az Autosport ugyanis arról számolt be, hogy Bernie Ecclestone történelmi csapatnak tekintené, s ily módon extra bónuszpénzekhez is juttatná a Renault-t, amennyiben az gyári alakulatot indítana. A FOM kereskedelmi bevételeinek 65%-át osztja el a világbajnokságban résztvevő csapatok között. Ebből 15%-ot az úgynevezett bónuszcsapatok kapnak: a Ferrari, a Mercedes, a McLaren, a Red Bull és a Williams múltbéli sikerei és történelme miatt jut extra bevételhez.

Miután a Renault 1977 óta gyári csapatként is több éven át volt a mezőny tagja, Ecclestone szerint semmi akadálya annak, hogy ők is csatlakozzanak a kiváltságosok csoportjához. „Igen, ha átveszik a Lotust, így lenne, ez egyértelmű. A Mercedesnél és a Red Bullnál is ez volt a helyzet. A Renault-nál azt mondják, van esély rá, hogy megvegyék a Lotust, szóval van mód arra, hogy csatlakozzanak – mi örömmel látnánk őket a fedélzeten” – mondta a brit.

Az Autosport mindazonáltal úgy tudja, hogy a bónuszcsapatok táborához való csatlakozásra a többi istálló beleegyezésére is szükség lenne – márpedig mivel a Renault önállósodása hátrányosan érintené a Red Bullt és a Toro Rossót, korántsem biztos, hogy ők belemennének ebbe. Ecclestone ennek kapcsán azonban nem aggódik. „Ha azt teszik, amit tenniük kell, nem gondolnám, hogy szükség lenne bárki beleegyezésére. Szerintem elég gyorsan meg tudnánk állapodni erről” – vélekedett az üzletember.

Cyril Abiteboul, a Renault sportigazgatója örömmel fogadta, hogy Ecclestone hajlik történelmi csapatként kezelni őket. „Elég jól ismerjük ezt a sportágat, már 38 éve benne vagyunk. Megfelelő alapok nélkül nincs miről beszélni, nincs teljesítmény sem. Egyvalamit észben kell tartanunk: rendelkeznünk kell a szükséges anyagi háttérrel, hogy elérjük az elvárt szintet. Nem szeretnénk úgy folytatni, ahogyan most, hogy csak feltöltjük a rajtrácsot. A Renault-nak minden sportágban, a Forma–1-ben is kötelessége csúcsteljesítményt nyújtani. Nem csak a pénz számít a Forma–1-ben, hiszen más problémákkal is boldogulnod kell. Azonban kétségkívül szükség van a pénzre. Szóval Bernie szavai mindenképpen pozitívak” – magyarázta a francia szakember.

Érdekesség, hogy Ecclestone korábban nem volt mindig ennyire nyitott a bónuszpénzek elosztása terén. Amikor a Mercedes újra gyári istállót indított (2010) hosszú ideig folyt például a vita a csapat státuszáról, s korábban a Lotusszal is voltak vitái arról, új vagy régi csapatnak számítanak-e, s milyen formában tekintsen rájuk a pénzelosztás szempontjából.

A Renault elnöke, Carlos Ghosn még Monacóban tárgyalt Ecclestone-nal a terveikről, s később egyértelműsítette, csak bizonyos feltételek mellett hajlandóak belevágni újabb gyári projektjükbe. A franciák nem egyszer a kivonulás lehetőségét is megpendítették – Prost még legutóbbi nyilatkozatában is nyitva hagyta a kaput ezen opció előtt. Szavait pedig akár nyomásgyakorlásként is értelmezhettük. Amennyiben a Renault távozna, az nyilvánvaló komoly problémát jelentene az F1 számára. Ennyit mindenképpen elmondhatunk” – fogalmazott.

Korábbi sajtóhírek szerint a Renault és a Lotus a Magyar Nagydíj idején is tárgyalóasztalhoz ül majd a közös jövő megvitatása céljából. Ecclestone mostani „ajánlatával” pedig nem kizárt, hogy már igencsak közel vagyunk a franciák végső döntéséhez.

S mi lesz a Renault partnereivel, a Red Bull-lal és a Toro Rossóval, ha a franciák gyári csapattal folytatják? Az utóbbi alakulat csapatfőnöke, Franz Tost egyelőre kivár. „Nem tudom, hogy dönt a Renault. Három-négy hónappal ezelőtt eljöttek a faenzai gyárunkba, majd Bicesterbe is, hogy lássák a létesítményeinket. Voltak tárgyalások, de később már úgy éreztem, a Renault-t nem igazán érdekli a Toro Rosso megvétele. Szerintem még várnunk kell pár hónapot. Előbb látnunk kell, mit akar a Renault. Aztán ha döntenek, tudomásul vesszük, és tárgyalásba kezdünk más gyártókkal. A Ferrarival például éveken át remek partneri kapcsolatunk volt. De jelenleg még semmi sem dőlt el” – idézte az osztrákot az Omnicorse.

 

Nelson Piquet lesz a vendégünk a holnapi Boxutca Magazinban!VIDEÓ

Posted by Boxutca on 2015. július 22.

Forrás: www.telesport.hu – RSS