Ecclestone kitart összeesküvés-elmélete mellett

F1

2016. szeptember 8. csütörtök, 17:39

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Az F1 ura továbbra is úgy gondolja, a Mercedes segítette a Ferrarit tavaly, így zárkózhatott fel az olasz csapat – az idei eredmények alapján azonban úgy tűnik, nem eléggé.

Bernie Ecclestone, a FOM vezetője – aki a tulajdonosváltás ellenére még évekig maradhat pozíciójában – azután állt elő elméletével, hogy a Ferrari gyenge 2014-es szezonja után váratlanul a Mercedes kihívójává és futamgyőztessé lépett elő 2015-ben. Szerinte a Mercedes önként segítséget nyújtott a Ferrarinak, hogy ne érhesse az a vád, miatta fulladnak unalomba a sportág versenyei.

Idén a Mercedes-dominancia az eddigieknél is nagyobb mértéket ölt, a Ferrari a bajnokság második pozíciójáért küzd, Ecclestone teóriája azonban ismét előkerült, méghozzá a dupla interjú során, amelyet a formula1.com a 85 éves üzletemberrel és Toto Wolff Mercedes-főnökkel készített.

Mikor a két alany azt a kérdést kapta, miért nem valósult meg a két csapat várt párharca ebben a szezonban, Ecclestone rögtön így válaszolt: „A Mercedes segített nekik, de nem eléggé!”

„Bernie mindig azt mondja, hogy segítettünk nekik, de nem eleget” – vette át a szót nevetve Wolff. „Végső soron a siker mindig az embereken múlik, nem igaz, Bernie? Ha megfelelő emberek vannak körülötted, menni fog.”

Ecclestone így reagált: „Ezt gondolod? Ebben az üzletben minden a pletykákról szól. Toto azt mondja, a Mercedes nem segítette a Ferrarit, akkor pedig nyilván így is van, hiszen az igazat mondja. Én csak azt ismétlem, amit hallottam. Ha pedig megsegítették őket, az jó dolog, én azt mondom, kicsit több segítséget is adhattak volna!”

Forrás: www.formula.hu – RSS