Ecclestone véget vetne a Mercedes fölényének

F1

2016. január 26. kedd, 15:45

Szerző: Berta Kitti; Fotó: DPPI

Bernie Ecclestone szerint sürgősen szükség lenne arra, hogy az F1-es élcsapatok összekapják magukat, és a Mercedes kihívóivá váljanak, a jelenlegi helyzet ugyanis senkinek nem jó.

A Mercedes és Lewis Hamilton 2014-ben és 2015-ben is magasan uralta a mezőnyt, és sokak szerint elég csekély az esély arra, hogy idén ez megváltozzon. Habár a Ferrarinál optimistábban látják a helyzetet, az olaszok ugyanis a tavalyi évben mutatott fejlődésük alapján úgy gondolják, az új szezonban már felvehetik a versenyt velük, és mindent megtesznek azért, hogy le is győzzék őket.

 Ecclestone

Bernie Ecclestone szerint határozottan hátrányos a Mercedes számára, hogy ekkora dominanciával bír. „Nem, ez nem jó nekik” – mondta a 85 éves üzletember az osztrák Tiroler Tageszeitung című napilapnak, miközben Kitzbühelben éppen Gerhard Bergerrel és Niki Laudával nézték a síelőket a világkupán. „Nem jó a közönség számára, nem jó ez senkinek” – folytatta Ecclestone, aki bízik benne, hogy hamarosan több izgalmat látunk majd az F1-ben.

„Reméljük, lesz néhány versenyképes csapatunk a szezon elején. Amire igazán szükségünk van, az az, hogy a Ferrari fejlődjön, mert az kell nekünk, hogy legyen valaki, aki tartani tudja a Mercedeseket.” Ecclestone láthatóan jól szórakozott Kitzbühelben, ám a kérdésre, élvezi-e a szezonon kívüli vakációt, így válaszolt: „Higgyék el, nekem sosincs szünet – egyszerűen nem engedhetem meg magamnak.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS