Ecseki két negyeddöntőre készülhet

Ecseki Nándor a limai WTT-versenyen férfi párosban és vegyes párosban is bejutott a legjobb nyolc közé.

Az olimpiai kvótára hajtó Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk a főtábla első fordulójában a dél-koreai Dzsang Vu Dzsin és Dzson Dzsi Hi kettősét kapta ellenfélül. Az ázsiaiak kétszer is szettelőnybe kerültek, ám a végén a mieink örültek, döntő játszmában diadalmaskodtak. A negyeddöntőben a román Ovidiu Ionescu, Szőcs Bernadette duó vár rájuk.

Ecseki férfi párosban állandó társa, Szudi Ádám távollétében a szintén kiváló páros játékos Lubomír Pistejjel állt össze. A magyar, szlovák egység nem kisebb neveket búcsúztatott, mint Dimitrij Ovtcharovot és Dang Qiut. Az első szett 12:10-re a német klasszisoké lett, a következő hármat viszont hasonlóan kiélezett küzdelemben Ecsekiék nyerték meg, így készülhetnek az első kiemelt dél-koreai An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun párosra.

Egyesben sajnos már nem vagyunk érdekeltek a Peru fővárosában zajló versenyen. Dari Helga a svéd Christina Kallberg elleni bravúrját követően nem bírt a dél-koreai Li Un Hjével, Madarász viszont a selejtező 3. fordulóját is sikerrel vette a Puerto Ricó-i Melanie Díazzal szemben. A főtábla első fordulójában a japán Harimoto Miva ellen már nem volt sok esélye, 3:0 lett oda.

WTT CONTENDER LIMA 2023
FÉRFI PÁROS
Nyolcaddöntő
Ecseki Nándor, Pistej (magyar, szlovák)–Ovcsarov, Qiu (német) 3:1 (–10, 10, 10, 9)
Később
Majoros Bence, Lind (magyar, dán)–Burgos, Gómez (chilei)

NŐI EGYES
Selejtező, 3. forduló
Madarász Dóra–M. Díaz (Puerto Ricó-i) 3:0  (9, 9, 7)
Dari Helga–Li Un Hje (dél-koreai) 1:3 (–6, –3, 7, –4)
Főtábla, a 16 közé jutásért
Madarász–Harimoto (japán) 0:3 (–10, –4, –8)

VEGYES PÁROS
Nyolcaddöntő

Ecseki, Madarász–Dzsang Vu Dzsin, Dzson Dzsi Hi (dél-koreai) 3:2 (–9, 6, –10, 9, 8)

Magyar Asztalitenisz Szövetség