Edzőgyilkos NB II: Itt a szezon 10. váltása – már az utód is megvan

A Tiszakécske hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Visinka Ede vezetőedző kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal.

A tréner az előző bajnoki szezon 7. fordulójában ült először a TLC kispadján, a csapattal bravúros teljesítményt elérve sikerült a nagy hátrány ellenére bent maradnia a másodosztályban. Végül a 13. helyen végzett az együttes, ami a tiszakécskei labdarúgás új érájának eddigi legjobb helyezése volt.

A csapat szereplése az utóbbi időben azonban elmaradt a várakozásoktól és a kitűzött céloktól, így a közös szerződés felbontása mellett döntöttek a felek. A Kécske 14 forduló után jelenleg a 15. helyen áll, legutóbbi öt bajnokijából hármat elvesztett, kétszer döntetlent játszott.

A klub gyorsan reagált a kialakult helyzetre: a mai naptól a Tiszakécske szerződést kötött Klausz Lászlóval, aki a szezon végéig (opcionálisan plusz egy évig) lesz az első csapat vezetőedzője.

A szakmai stábban továbbra is Kertes István, Kitl József és Németh Viktor dolgozik majd.

Klausz László legutóbb az ETO FC Győrt irányította, onnan júniusban kellett távoznia, miután fia, Milán a ZTE-hez szerződött.

Az NB II 2022/23-as szezonjának eddigi edzőváltásai

*időrendben haladba, felül a legfrissebb váltás

Ajka: Kis Károly helyett ?

MTK: Bognár György helyett Horváth Dávid

Dorog: Fenyvesi László helyett Marian Sluka

Mosonmagyaróvár: Varga László helyett Horváth Csaba

Haladás: Németh Szabolcs helyett ideiglenesen Mészöly Géza, majd Michal Hipp

Kozármisleny: Tóth László helyett Szekeres Zoltán

Diósgyőr: Dragan Vukmir helyett Szergej Kuznyecov

Budafok: Csizmadia Csaba helyett Mátyus János

Nyíregyháza: Feczkó Tamás helyett Huszák Géza