Edzője szerint nagyon sokat javult Milák Kristóf hozzáállása

Edzője, Virth Balázs szerint nagyon sokat javult az olimpiai bajnok Milák Kristóf hozzáállása az idei szezonban.Fotó: MTI / archív

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2021. szeptember 16-án jelentették be, hogy Virth veszi át Milák szakmai felkészítését, vagyis az idei volt az első közös versenyidényük. Az edző csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, az év első felében nagyon megnehezítette a felkészülést, hogy tanítványa a rövidpályás szezonban is betegséggel küzdött, és az országos bajnokság előtt is megbetegedett az edzőtáborban.

“Állandóan úgy teltek a hetek, a hónapok, hogy mindig visszaestünk, majd jöttünk föl, nem az volt, hogy magasabb szintről folytatjuk tovább a felkészülést. Ez egy picit megviselte őt is és engem is, főleg annak fényében, hogy hazai világbajnokságra kellett készülni”

– nyilatkozta.

Hozzátette, a magyar bajnokság után már egészséges volt az olimpiai, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok, és ez a lelki tényezőkre is pozitívan hatott, utána már rendben volt minden.

Virth nagyon pozitívan értékelte az első közös idényüket, mert a rövidpályás szezon után jobban megismerte edzéskörülmények között, hogyan reagál a terhelésre Milák, aki a fő számában javítani tudott az egyéni legjobbján.

“A hozzáállása nagyon sokat javult a külső szemlélők szerint is. Ez talán annak köszönhető, hogy tevékenyen részt vehet abban, hogyan alakul a programja. Meg kell ismernem, hogyan működik ő, ezért bevontam a felkészülés megtervezésébe, és élvezi, hogy részt vehet ebben. Ennek köszönhető a pozitív változás a részéről” – magyarázta Virth, aki szerint viszonylag zökkenőmentes volt az átmenet az edzőváltás szempontjából.

A tréner elárulta, a következő felkészülési időszakra már megvannak az edzőtáborok időpontjai, a helyszínek viszont még nem, mert azok attól is függenek, melyik uszodák hogyan tudnak nyitva tartani a közeljövőben. Decemberig itthon készülnek, majd világkupaversenyek és a rövidpályás országos bajnokság következik. Januártól két külföldi és két belföldi edzőtábor szerepel a programban, a jövő év fő versenye pedig a világbajnokság lesz.

(MTI-vizipolo.hu)