
Az ország minden részéből érkezett mintegy húsz tréner dr. Szakály Zsolt, dr. Révész László, Dévai László és Lehmann Tibor interaktív előadásait hallgathatta meg a kiválasztás, fejlesztés témakörökben. Az edzőképzés 2. fordulója december 14-15-én, míg a záró, harmadik felvonás 2014. februárjában lesz, azonos helyszínen.
A másik rendezvényt, egy triatlon felkészülési verseny jelentette, mely abban különbözött a többitől, hogy a távokat lerövidítették, így a Sportcentrum uszodájában – korcsoporttól függően – 100-400 méter úszás, illetve a szomszédos utakon 800- 3000 méteres futás szerepelt a feladatok között. A 100 tagú mezőnyben – a házigazda klub népes csoportja mellett – Salgótarjánból, Martfűről, Miskolcról érkezett sportolók is ott voltak.
A jó hangulatú viadalon a három sportoló alkotta csapatok versengésére helyezték a főhangsúlyt.
A verseny végén gulyás-parti várta a résztvevőket. Folytatás 2014. februárjában.
Mindkét rendezvény a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Kiemelt Módszertani Központ programjában szerepelt, ebből adódóan a MOB anyagilag is támogatta a megvalósítást.
{xtypo_feed} Forrás: MOB {/xtypo_feed}
A cikk folytatódik..! kattintson ide!




