Edzőváltás jöhet Madridban, a Barcelona támadója bajnokságon belül válthat – külföldi körkép

ANGLIA

Válogatott: Bombameglepetések: Az MU lúzere és sérült játékos is van az angol vb-keretben – a névsor

Arsenal: Az Ágyúsok télen kölcsönadhatják az epizódszerepet kapó brazil szélsőt, Marquinhost, aki csupán kupameccseken jön számításba Artetánál. A spanyol vezetőedző sejtelmes nyilatkozatából ismét arra lehet következtetni, hogy új játékos érkezhet télen az Emirates-be: „Januárban megnyílik az ablak és fel kell mérnünk a lehetőségeinket. Több opciónk is van a keret megerősítésére.” (Goal)

A nyári kiszemelt belga középpályás, Yuri Tielemans (Leicester City) szerződése az évad végén kifut, így az ő esetében megvárnák a nyarat, hogy szabadügynökként szerződtethessék. (Football London)

Manchester United: Erik Ten Hag úgy véli, két kulcspozícióban további erősítésekre szorul a keret. A középpálya közepéről a minőség hiányzik, Ronaldo távozása esetén pedig középcsatár poszton is gondok lehetnek. Előbbi posztra a Benfica nyáron szerződtetett argentin játékosát, Enzo Fernandezt nézte ki az MU, akit a Transfermarkt 35 millióra taksál, csatárért pedig beszállnának a Liverpool és a Barcelona között folyó harcba a dortmundi tinédzser Youssoufa Moukokóért. (Sport Bild, Sport Witness)

Manchester City: Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pep Guardiola is rendkívül nagyra becsüli a Dortmundnál szereplő angol tehetséget, Jude Bellinghamet. A katalán szakember is megerősítette, hogy nem terveznek új igazolást januárban, de Bernardo Silva jövője egyelőre több mint kérdéses. Ha a portugál klasszis távozik Manchesterből, a City komolyan elgondolkodhat Bellingham megszerzésén, akiért a PL-rivális Liverpoollal és a BL-győztes Real Madriddal kell megküzdenie. (Daily Mail)

Guardiola ismét komoly dicsérettel illette a 17 esztendős, saját nevelésű jobbhátvédet, Rico Lewist: „Ő egy különleges játékos. Szinte tökéletesen futballozott a Chelsea ellen (a City 2-0-ra legyőzte a londoni csapatot a Carabao Cup keddi játéknapján), kulcsszereplővé válhat a jövőben.” A manchesteriek nem is szeretnék tovább húzni a dolgot, még az idén meghosszabbíthatják a Lewis kontraktusát. (Fabrizio Romano)

Chelsea: Januárban ajánlatot tehetnek az Internazionale holland szárnyvédőjéért, Denzel Dumfriesért. A Kékek aggódnak, a sérülékeny Reece James és a jóval 30 feletti César Azpilicueta kevés lesz a Premier League feszes menetrendjéhez, így a nyáron 200 millió euró felett költő klub újabb 35-40 millióért igazolhat védőt. Ha Dumfriest nem sikerül elhozni Milánóból, a Leverkusen labdarúgójáért, Jeremie Frimpongért szállhatnak harcba a Manchester Uinteddel. (Fabrizio Romano)

West Ham: A korábbi Real Madrid-hálóőr, jelenleg a PSG padját koptató Keylor Navas számít az első számú jelöltnek kapusposzton. A 35 éves Costa Rica-i válogatott ismét a kezdőben szerepelne, amire a Kalapácsosoknál kétségkívül megvan az esélye. (Marca)

SPANYOLORSZÁG

FC Barcelona: Amennyiben Inigo Martinez hosszabbít a Bilbaónál, a katalánok a Manchester City baszk származású labdarúgóját, Aymeric Laporte-ot vehetik célkeresztbe. A 28 éves középhátvéd az utóbbi hónapokban bokasérüléssel bajlódott, mi több, az ő szerződése nem e szezon végén, hanem 2025-ben jár le, így a megszerzése sem tűnik egyszerű feladatnak. Az jó hír lehet a Barca-szurkolóknak, hogy a két csapat közti kommunikáció (talán Guardiola személye miatt) kimondottan jól működött. (Sport)

Sevilla: Spanyol lapértesülések szerint, a Barcelona holland támadója, Memphis Depay szívesen maradna a La Ligában, aki Xavi és főképp Lewandowski érkezése óta csupán mérsékelt szereplője a katalán óriásnak. Az idény végén szabadon igazolható labdarúgóra a Sevilla csapna le, aki abszolút beleillik az andalúzok átigazolási politikájába (hasonló körülmények között szerezték meg a Real Madrid partvonalra szorult támadóközéppályását, Iscot). (Fichajes)

Atlético Madrid: A 2019-ben rekordösszegért igazolt Joao Félix továbbra is szenved a Matracosoknál, így korántsem kizárt, hogy a következő szezont már nem Madridban kezdi a portugál. A legfrissebb hírek azt mondják, a PSG nyújthat menekülőutat Félixnek, akit Luis Campos stratégiai igazgató kölcsön + vételi opcióval szerezne meg a nyáron. (Le Parisien)

Miután több mint egy évtizede van már az Atlético Madrid kispadján Diego Simeone, sajtóhírek szerint könnyen lehet, hogy hamarosan lejár az ideje. Nicoló Schira újságíró arról számolt be, hogy a klubnál elgondolkodnak az edzőcserén a következő időszakban. Utódjaként Luis Enrique és Mauricio Pochettino is a jelöltek között található.

OLASZORSZÁG

AS Roma: A Farkasok vezetőedzője, José Mourinho nem fogta vissza magát a Sassuolo vendégeként lejátszott bajnoki meccset követő sajtótájékoztatón, ahol élesen kritizálta egy meg nem nevezett játékosa teljesítményét: „Egy amatőr játékos a teljes csapatot cserbenhagyta. Hogy ki az, nem árulom el, de januárban új klubot kereshet.” (ESPN) A média úgy értesült, Mourinho a csapat holland jobbhátvédjére, Rick Karsdorpra célzott.

AC Milan: Mindenben megegyeztek az ingyen igazolt középhátvéd, Pierre Kalulu szerződéshosszabbításáról, aki egészen 2027-ig írt alá a klubhoz- Fabrizio Romano úgy értesült, a védő fizetése évi 2/2,5 millió lesz.

Olasz lapértesülések szerint, a rutinos francia csatárral, Olivier Giroud-val is megtörtént a megállapodás, akinek újabb egy évvel toldanák meg a nyáron lejáró kontraktusát. A hivatalos bejelentésre a világbajnokság után kerülhet sor. (CalcioMercato)

NÉMETORSZÁG

Borussia Dortmund: A világ legszerencsétlenebb játékosa megint lemarad a foci-vb-ről

VILÁGFOCI

Portugália: Kijelölte 26 fős keretét a jövő vasárnap kezdődő katari világbajnokságra Fernando Santos, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ötödik világbajnokságára készülhet a 37 éves, ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo, és az utazók között van a három magyart foglalkoztató Leipzig támadója, Andre Silva is. A tornán a portugálok sorrendben Ghána, Uruguay és a Koreai Köztársaság csapatával találkoznak a H csoportban.

A portugálok vb-kerete:

kapusok: Diogo Costa (FC Porto), Jose Sa (Wolverhampton Wanderers), Rui Patricio (AS Roma) védők: Diogo Dalot (Manchester United), Joao Cancelo (Manchester City), Danilo Pereira (Paris Saint-Germain), Pepe (FC Porto), Ruben Dias (Manchester City), Antonio Silva (Benfica), Nuno Mendes (Paris Saint-Germain), Raphael Guerreiro (Borussia Dortmund)
középpályások: Joao Palhinha (Fulham), Ruben Neves (Wolverhampton Wanderers), Bernardo Silva (Manchester City), Bruno Fernandes (Manchester United), Joao Mario (Benfica), Matheus Nunes (Wolverhampton Wanderers), Vitinha (Paris Saint-Germain), William Carvalho (Real Betis), Otavio (FC Porto)
támadók: Cristiano Ronaldo (Manchester United), Joao Felix (Atlético Madrid), Rafael Leao (AC Milan), Ricardo Horta (Braga), Goncalo Ramos (Benfica), Andre Silva (RB Leipzig)

(MTI)

Lengyelország: Az Olaszországban futballozó játékosok alkotják a jövő vasárnap kezdődő katari világbajnokságon szereplő lengyel válogatott gerincét. Czeslaw Michniewicz szövetségi kapitány csütörtökön kihirdetett 26 fős keretből 11-en a Serie A-ban vagy a Serie B-ben játszanak. A lengyelek a vb-n sorrendben Mexikóval, Szaúd-Arábia és Argentínával találkoznak a C csoportban.

A lengyelek vb-kerete:

kapusok: Wojciech Szczesny (Juventus), Bartlomiej Dragowski (Spezia), Lukasz Skorupski (Bologna)
védők: Jan Bednarek (Aston Villa), Kamil Glik (Benevento), Robert Gumny (FC Augsburg), Artur Jedrzejczyk (Legia Warsaw), Jakub Kiwior (Spezia), Mateusz Wieteska (Clermont), Bartosz Bereszynski (Sampdoria), Matty Cash (Aston Villa), Nicola Zalewski (AS Roma)
középpályások: Krystian Bielik (Birmingham City), Przemyslaw Frankowski (Lens), Kamil Grosicki (Pogon Szczecin), Grzegorz Krychowiak (Al-Sabab), Jakub Kaminski (VfL Wolfsburg), Michal Skoras (Lech Poznan), Damian Szymanski (AEK Athén), Sebastian Szymanski (Feyenoord), Piotr Zielinski (Napoli), Szymon Zurkowski (Fiorentina)
támadók: Robert Lewandowski (FC Barcelona), Arkadiusz Milik (Juventus), Krzysztof Piatek (Salernitana), Karol Swiderski (Charlotte FC)

(MTI)