Edzőváltás a spanyol futballbajnokság sereghajtójánál

image

Roberto Olabét nevezték ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban utolsó Almería vezetőedzőjévé, miután kedden menesztették az eddigi trénert, Jose Luis Oltrát.

    A klub bejelentése szerint a 43 esztendős Olabe a szezon végéig írt alá, elsődleges feladata pedig, hogy bent tartsa az élvonalban az együttest.
    Az andalúziai gárda 30 forduló alatt csupán 26 pontot gyűjtött, s szombaton a címvédőként listavezető FC Barcelona vendége lesz.
    Olabe a 2006/07-es idényben sportigazgatóként dolgozott az Almeríánál, amely akkor kiharcolta a feljutást a másodosztályból.
    A kedden menesztett Oltra tavaly novemberben, Juan Manuel Lillótól vette át a csapat irányítását, s a Király Kupában – a klub történetének eddigi legnagyobb sikerét elérve – egészen az elődöntőig vezette az alakulatot.