Egy 15 éves kisfiú is ostromolja Talmácsi trónját

bradleysmith.jpg

Amint arról már beszámoltunk, az angol sajtó a 17 éves Bradley Smith-től várja azt, hogy megszorongassa, sőt, meg is előzze a 125 köbcentis gyorsaságimotorosok világbajnokságán a magyar címvédőt, Talmácsi Gábort. Ám a mezőnyben nem ő az egyetlen fiatal, aki jó eredményekre lehet képes, az indulók legfiatalabbja, a 15 éves Scott Redding (a képen) például a negyedik rajtkockából indul.

Köztudott, hogy a 125 köbcentisek világbajnoksága amolyan belépő a nagyobb kategóriákba, az igazán klasszis versenyzők nem szoktak éveket elidőzni a legkisebb géposztályban. Ezt az is bizonyítja, hogy a 34 fős mezőny átlagéletkora 19,2 év, Talmácsi Gábor a maga közel 27 évével a mezőny második legidősebb versenyzője, csak Nieto idősebb nála. Az indulók között gyakori a 17-18 éves versenyző, de öt 16 esztendős motoros is van, sőt, a már említett Scott Redding – aki a negyedik rajtkockából indul a nyitófutamon vasárnap este – mindössze 15 éves.
A brit iskolás a spanyol Blusens Aprilia Juniors első számú versenyzője, aki tavaly ősszel írta alá három évre szóló szerződését. Tavaly még a spanyol bajnokságban indult, és idén is ezt irányozták elő neki, de olyan jól szerepelt, hogy végül nevezték a világbajnokságra. Szerződése szerint idén és jövőre a 125 köbcentisek között szerepel, ám a következő esztendőben – 17 évesen – már a 250 köbcentisek világbajnokságán indul.
 
www.juniorsport.hu