Egy dolgot gyűlöl a Williams szakembere

F1

2016. február 14. vasárnap, 16:41

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Williams

Az F1-es csapatnál vezető műszaki pozíciót betöltő Rob Smedley szerint minden eddiginél nehezebb lesz a harmadik hely megszerzése idén. Még a Force Indiával is komolyan számol.

Konstruktőri harmadikként zárta a 2015-ös szezont a Williams istálló, amely teljesítménye vegyes képet mutatott: négy futamon dobogóra sikerült állni, a versenyek többségében ők jelentették a harmadik erőt a Mercedes és Ferrari mögött, ugyanakkor többször előfordult – mint Monacóban és a Hungaroringen –, hogy a mezőny hátsó felében szenvedtek. Az alakulat helyére többen pályáznak, gondoljunk csak a Red Bullra, a feltámadásra vágyó McLarenre, vagy a sötét ló Force Indiára, amely riválissal a Williams is komolyan számol.

„Talán a Force Indiától év végén látottak nem annyira mérvadók annak fényében, hogy ők folytatták az autójuk fejlesztését, miközben a többiek már leálltak” – mondta a Williams teljesítményért felelős igazgatója, Rob Smedley a silverstone-i székhelyű kiscsapatról. „De ez a kemény munkának köszönhető, ráadásul okosan dolgoznak, kevesebb hibát követnek el, megtanulják, hogyan hozzák ki a legtöbbet az autóból. Ez kulcsfontosságú terület volt számukra, nagy önbizalmat fog adni nekik 2016-ra.”

„A Ferrari sokkal erősebb lett, a Red Bull pedig eleve erős. A többiek, akik mögöttünk voltak, szintén kezdik összekapni magukat. Úgy kell nekivágni a szezonnak, hogy azt gondolod, mindenki legyőzhet téged. Amint elbízod magad, lehetetlen harcot vívsz” – beszélt a csapat hozzáállásáról Smedley.

Kevés csapaton fogtak ki annyira a gumik, mint a Williamsen, ráadásul 2016-ban bonyolódik az abroncsszabály, és egy újabb keverék lép be az egyenletbe. „Változatlan mennyiségű energiát fektetünk erre a területre. Egy dolgot gyűlölök nagyon az életben, annak ellenére, hogy a 40-es éveimben már képes vagyok méltósággal viselni, ez pedig veszteni. Gyűlölök olyan helyekre menni, mint Monaco, ahol rossznak tűnünk. Utáltam Abu Dhabit is, mert ott is gyengének látszattunk.”

A szakember számszerűsítette az elvárásokat. A konstruktőri harmadik hely megismétlése a minimum, habár tisztában vannak vele, a feladat nehezebb, mint az elmúlt idényekben. A csapat emellett fejlesztési filozófiáján változtat. „Sokkal inkább erre összpontosíthatunk, mert működés terén – leszámítva néhány apró hibát, amelyet minden csapat elkövet ilyen nyaktörő tempónál – nincsenek nagyobb gondjaink. Meghoztunk néhány stratégiai döntést 2015-ben, hogy megkezdhessük a 16-os autó fejlesztését. Amit tehetünk, hogy reménykedünk, a kockázat kifizetődik” – fogalmazott Smedley.

Forrás: www.formula.hu – RSS