Egy döntőt mindenképp játszana a Fradi

varga Zsolt fradisajttaj

A Fradi vezetőedzőjét, Varga Zsoltot arról kérdeztük, mivel lenne egy év múlva elégedett. Szirányi Balázsnál pedig előkerült a spanyol válogatottság és az egyéni céljai is régi-új klubjában.

varga Zsolt fradisajttaj

Egyre nagyobb feladatok előtt Varga Zsolt (fotó.: FTC Vizilabda/facebook)

Nagy durranás lesz a 2016/2017-es férfi Ob I-es bajnokság. Mint megírtuk a Fradi is beszáll a bajnoki címért vívott küzdelembe.

Varga Zsoltot az elégedettségi faktorról kérdeztük:

“Szakmailag elégedett lennék, ha azt látnám megvalósulni a vízben, amit kitalálok/kitalálunk. Milyen stílusú játékot szeretnénk látni, ez már nagyon fontos előrelépés lenne. Ez a szakmai rész, ami biztosan adna egy olyan belső elégedettséget, ami erőt ad a munkához. A másik a sikeresség, mi az, amit meg tudunk nyerni. Úgy látom, hogyha nem “esik le” a BL-ből valami extra erős csapat, akkor ott látom azt, hogy nagyobb eséllyel juthatunk el ahhoz a célhoz, ami meg lett fogalmazva. A magyar bajnokságban már nehezebb lesz. Bízom benne, hogy az előző évek építkezéseivel és a mostani erősítésekkel már ott tudunk lenni, ahol kell lennünk. Elégedett pedig akkor lennék, ha egy bajnoki döntőt játszanánk. Azt is látni kell, hogy ez egy hosszú év lesz és közben lehet, hogy újra kell kalkulálni, hogy mi az, ami reális lehet.”

Szirányi Balázs tizenkét év után tér vissza a Népliget, méghozzá négyszeres Spanyol Bajnokként, ötszörös Spanyol Kupagyőztesként, sőt egyszeres BL-győztesként. A légióskodása során a center spanyol válogatott is lett, és nyáron reményei szerint a riói olimpián is szerepelni fog az ibériai csapatban.

“Nem volt olyan nehéz a búcsú, mint gondoltam. Így, hogy gyakorlatilag fokozatos lesz az elválás viszonylag könnyű volt. Főleg azért is, mert nagyon várom már az itthonlétet. Nagyon jó körülmények között tudunk majd dolgozni minden szempontból. Nagyjából ebben az életciklusban szerettem volna hazajönni. Mindenki azt mondta, hogy jó döntést hoztam. Nyilván emberileg hiányozni fogunk egymásnak, de a világ egyre kisebb lesz, egyre könnyebben fogjuk tudni tartani a kapcsolatot.”

Természetesen adta magát a kérdés, hogy a spanyol válogatottban fog-e szerepelni. “Rió elég nagy motiváció, úgyhogy addig szeretnék. Egy hét múlva utazom vissza, hogy megkezdjük a felkészülést az olimpiai játékokra. Messzebb nem látok a válogatottságot illetően.”

A régi-új klubjában pedig a célkitűzésekről is faggattuk Balázst. “A célkitűzéseket külön kell választani az elvárásoktól. A célunk, hogy megnyerjünk mindent, ahol elindulunk. Van egy olyan csapatunk, mely ahol elindul, mindenhol számolni kell vele. Egyénileg pedig jól akarok játszani, a világ legjobb bajnokságában.”

A Fradinál augusztusban kezdődik a felkészülés.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS