Egy Fiat 500X az idei Díjugrató OB fődíja

Szeptember 5-8. között a díjugratás hazai legjobbjai versenyeznek a bajnoki címért a Nemzeti Lovardában. A felnőtt bajnok nyereménye nem más, mint egy gazdagon felszerelt Fiat 500X személyautó.

Díjugrató Szakbizottság, az FCA CEE vállalatcsoport és a KB Autoteam Kft. ismét összefogtak, hogy a legrangosabb hazai díjugrató bajnokságnak méltó díjazása legyen. A megállapodás szerint a felnőtt díjugrató magyar bajnok 2019-ben egy gazdagon felszerelt Fiat 500X modellt nyer fődíjként, amelynek értéke 7,5 millió forint.

A lovasok és a díjugrató versenyekre kilátogató nézők is találkozhattak már a 2019-es Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság fődíjával, a Fiat 500X 1,4 Multiair Lounge modellel – legutóbb például Kiskunhalason. Az szabadidő kategóriás, jól felszerelt Fiat modell tulajdonosának személyét egyelőre még csak találgatni lehet, hiszen az a szeptember 5-8. között Budapesten, a Nemzeti Lovardában megrendezésre kerülő magyar bajnoki döntőn dől majd el.

A felnőtt magyar bajnok idén tizedik alkalommal vehet át Fiat modellt. Először 2010-ben egy Punto modellt kapott a győztes. Ezúttal azonban valamennyi fődíj közül a legértékesebb, egy 7,5 milliós Fiat személyautó boldog birtokosa lesz a győztes. A sokoldalú extrákkal teli Fiat 500X 5 év vagy 100 000 kilométer gyári garanciával rendelkezik, 140 lóerős teljesítményével pedig kifejezetten illik a sportághoz.

A felnőtt győztesnek járó ezüstszürke 500 X-et Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban láthatta először a közönség júniusban.

 

Fiat500 2

 

A Díjugrató Országos Bajnokságról

A Díjugrató OB 2019. szeptember 5-8. között zajlik majd a Nemzeti Lovardában.

Az OB-n olyan versenyzők és lovaik indulhatnak, akik korábban már megszerezték az ehhez szükséges minősülést. Minden kategóriában a minősült lovas-ló párosok létszámkorlátozás nélkül bejutnak, de egy lovas csak maximum két olyan lóval indulhat, amellyel a minősülést megerezte. Egy lovas csak egy bajnokságért indulhat, még akkor is, ha több kategóriában is szerzett minősülést. Csak az a lovas nevezhet, aki a korosztályos championátuson nem vett részt. A döntőben a legjobb 30 lovas indulhat, de már csak egy lóval és csak akkor, ha kizárás nélkül teljesítették az elődöntőt és a középdöntőt is.

 

Fiat500 5

 

Kép és szöveg: Kovács Iván

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS