Egy góllal alulmaradtak Dániában az izlandiak

A magyar válogatott Európa-bajnoki csoportellenfele, az izlandi együttes csütörtökön Dániában lépett pályára felkészülési mérkőzésen.

Lars Lagerbäck és Heimer Hallgrímsson kapitányi kettőse közel a legerősebb csapatát küldte pályára a dánok ellen, egyedül a védelemben kapott szerepet két kevesebb válogatottbeli tapasztalattal rendelkező futballista, az AIK-ban futballozó, immár hatszoros válogatott Haukur Hauksson, valamint a Cesenában szereplő, harmadik válogatott meccsén pályára lépő Hörður Björgvin Magnússon.

A többi poszton a selejtezők során bizonyított, többnyire európai topbajnokságokban edződő futballisták kaptak szerepet, akik kiegyenlített meccset játszottak a dánokkal, és egy félidőn keresztül tartották a gólnélküli döntetlent. A házigazdák Nikolai Jørgensen négy percen belül elért két találatával a fordulás után kétgólos előnyt szereztek, amit az izlandiak nem tudtak a lefújásig ledolgozni, csak szépíteniük sikerült a csereként beállt, Traustason révén.

Érdekesség, hogy az izlandiaknak ez már a negyedik felkészülési mérkőzésük volt az idén, eddig egyedül a finnek ellen sikerült nyerniük, az Egyesült Arab Emírségektől, az Egyesült Államoktól és most a dánoktól vereséget szenvedtek. Izland válogatottja jövő kedden a görög otthonában lép pályára.

Az izlandi összeállítás a következő volt:

Kristinsson – A. Gunnarsson, R. Sigurdsson, Haukur Hauksson, H. Magnússon – Hallfreðsson (Guðmundsson, 46.), B. Bjarnason (Traustason, 72.), Árnason – Sigþórsson (Böðvarsson, 72.), Finnbogason, G. Sigurðsson (T. Bjarnason, 81.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS