Egy góllal győzött a Milan az Olasz kupában

A Milan kedd este 1-0-ra legyőzte az Alessandriát az Olasz kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

A Serie A hatodik helyén álló Milan az összecsapás első félidejében nem játszott túlságosan nagy elánnal, jóformán helyzetet sem sikerült kialakítania. Mario Balotellinek volt egy lehetősége, majd a piros-feketék a 43. percben büntetőhöz jutottak, amit az olasz válogatott támadó magabiztosan értékesített, 1–0. A második félidő elején kicsit rákapcsolt Sinisa Mihajlovic csapata, az ötvenedik percben Keisuke Honda növelhette volna a Milan előnyét, ám a japán középpályás tíz méterről fejbe lőtte az Alessandria védőjét, így a labda a kapu fölött szállt el.

A 72. percben Andrea Poli ugyan betalált, a 26 éves játékos távolról vállalkozott lövésre, ami megpattant egy hazai védőn, így a labda a kapu jobb alsó sarkában kötött ki – a gólt azonban les címén érvénytelenítette a játékvezető, szerinte ugyanis beleért a labdába a rosszul helyezkedő M’Baye Niang is.  A 83. percben Niang került nagy helyzetbe,de a francia befejezése sem volt elég pontos, a labda a kapufán csattant. 1–0-s sikerével a Milan egygólos előnybe került az Alessandriával szemben, az elődöntő visszavágóját március elsején játsszák le..

ALESSANDRIA – MILAN 0-1

Időpont: 2016.01.26. 21:00
Helyszín: Stadio Olimpico, Torino
Gólszerző: Balotelli (43.)
Játékvezető: Irrati
Sárga lapok: Morero, Sabato, Sosa

>> A KEZDŐCSAPATOK:

ALESSANDRIA: Vannucchi; Sosa, Sirri, Morero, Sabato; Nicco, Loviso (Mezavilla 60.), Branca; Marras (Boniperti 82.), Marconi (Bocalon 60.), Fischnaller.

Cserék: Nordi, Picone, Terigi, Sperotto, Cittadino, Vitofrancesco, Iocolano.

MILAN: Abbiati; De Sciglio, Zapata, Romagnoli, Antonelli; Honda, Poli, José Mauri (Montolivo 63.), Boateng (Kucka 84.); Balotelli (Niang 71.), Luiz Adriano.

Cserék: Donnarumma, Livieri, Abate, Calabria, Simic (25), De Jong, Bertolacci, Nocerino, Bacca.

>> BALOTELLI GÓLJA:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS