Egy győzelem, egy vereség

Szerbia elleni győzelemmel kezdte a fiú U19-es vízilabda-válogatott a podgoricai nemzetközi tornát. A folytatásban aztán ötgólos vereséget szenvedett a házigazda Montenegrótól.

Pusztai Viola Erős szél fogadta az SC Morača uszodájában a magyar és a szerb U19-es vízilabda-válogatottat a Podgoricában zajló nemzetközi torna első napjának délelőttjén. Augusztusban ugyanitt küzd az U18-as válogatott a világbajnokságon, a csapatból többen is tagjai a hollandiai Európa-bajnokságra készülő junioregyüttesnek, így hírét vihetik az itthon maradt társaknak, milyen a helyszín atmoszférája.

Egy győzelem, egy vereség az első nap mérlege Forrás: waterpolo.hu

Egy győzelem, egy vereség az első nap mérlege  •  Forrás: waterpolo.hu

No, de nem azért mentek a fiúk Montenegróba, hogy a miniállam fővárosának uszodáját csodálják, inkább azért, hogy az ellenfelek az ő játékukat. A meccs elején leginkább Vogel Soma védéseit lehetett szemet gyönyörködtetőnek nevezni, főleg azért, mert többször is góltól mentette meg a csapatot. Aztán idővel a védekezés is feljavult, a támadással azonban egyik fél sem lehetett elégedett.

A második negyedben a meccs egyhangúságát – úszás, lövés, védés – középről szerzett szerb találat törte meg. Ez lendületet adott az ellenfélnek a második játékrészre is, és kihasználva, hogy a magyarok nem találták a centerrel szembeni védekezés ellenszerét, 3-3-ról 5-3-ra módosították az állást. A másik oldalon nem sikerült közelről sem gólt szerezni, illetve ne vegyük el az érdemet: bravúrral védett a kapus.

A fiúk ettől egyáltalán nem estek kétségbe, mentek tovább, és kifizetődött: az utolsó játékrész előtt már 6-5-re vezettek. A negyedik negyedben a védekezés kapta a főszerepet, mindkét oldalon egy-egy gól esett, s bár az utolsó másodpercekben a szerbek egyenlíthettek volna, a dudaszó előtt kapura lőtt labdát Vogel Soma fölé tolta

7-6-ra nyert a magyar válogatott.

Az, esti Montengeró elleni mérkőzésről hasonló jókat nem lehet elmondani. A fiúk egyetlen egyszer vezettek a mérkőzésen, Vadovics második percben lőtt góljával, a második negyed után azonban csak futottak az eredmény után. A szünetben még nem tűnt lehetetlennek a meccs megfordítása, hiszen csupán egy gól volt a hátrány, a harmadik negyedet azonban a házigazdák 4-1-re nyerték. Az utolsó játékrész ismét szoros eredményt hozott, de azt is a montenegróiak nyerték, ahogy a meccset is, 11-6-ra.

Szombaton 11.15-től Ausztrália válogatottjával mérkőzik a csapat.

FIÚ U19-ES NEMZETKÖZI TORNA, PODGORICA
Pénteki eredmények: Magyarország–Szerbia 7-6, Magyarország–Montenegró 6-11, Montenegró–Hollandia 9-6, Szerbia–Ausztrália 12-5

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS