Egy héttel hatalmas balesete után nyert a 14 éves lány

Gyorsasági (Gy)

2015. augusztus 3. hétfő, 17:43

A mindössze 14 éves tehetség, Keszthelyi Vivien egy héttel ezelőtt óriási bukfencet úszott meg sérülés nélkül. Vasárnap a Pannóniaringen futamot nyert a Suzuki Swift Cup Europe-ban.

 A magyar autósport egyik legnagyobb tehetségének tartott 14 éves Keszthelyi Vivien a háromból egy futamot megnyert, egyszer harmadik, egyszer pedig negyedik lett a Suzuki Swift Cup Europe elmúlt hétvégén, a Pannóniaringen rendezett fordulóján.

 Az Oxxo Motorsport fiatal pilótájának teljesítménye azért is kiváló, mert egy héttel korábban hatalmas balesetet szenvedett a Salzburgringen rendezett versenyen, de nagyszerűen dolgozta fel a kívülről és belülről egyformán ijesztő, ugyanakkor komoly sérülések nélkül megúszott bukását, s ott folytatta a versenyzést, ahol egy hete abbahagyta.

 Vivien az elmúlt héten szerdán – azaz három nappal a balesete után! – már tesztelt a Pannóniaringen, majd csütörtökön a szabadedzéseken és pénteken az időmérő edzésen is kiválóan szerepelt. A pénteki programban a harmadik rajtkockát sikerült megszereznie. A hétvége krónikájához tartozik az is, hogy a mezőnynek ezúttal kötelező jelleggel Hankook gumikat kellett felrakni az autókra az eddig használt Yokohama abroncsok helyett.

Szombaton egy futamot rendeztek, amelyen Viviennek a mezőny leglassabb autójának a volánjánál kellett megküzdenie az ellenfelekkel. Történt ugyanis, hogy a csapat nem találta meg a megfelelő versenybeállítást – illeszkedve a Hankook gumikhoz –, így aztán feladta a leckét a fiatal pilótának, aki viszont szenzációsan védekezve tartotta maga mögött a riválisok nagyobb részét, s az adott szituációban kihozta a legtöbbet a futamból, értékes pontokat szerezve.

 Vasárnapra aztán a csapat felülkerekedett az előző nap elkövetett hibákon, megtalálta az optimális beállítást, így Vivien egy igazán versenyképes autóval állt rajthoz, ennek pedig meglett a gyümölcse.

 Az első futamon Vivien nagy csatában másodikként haladt át a célvonalon, de a versenybíróság szabálytalan manőver miatt utólagosan időbüntetéssel sújtotta a győztest, ez pedig azt jelentette, hogy hivatalosan Vivien nyerte meg a versenyt.

 A második futamon – amely a hétvégén már a harmadik volt – fordult a kocka, Vivien végig a második helyen haladva üldözte – csak centiméterekkel lemaradva – az élen haladó riválisát, akit aztán az utolsó kör utolsó kanyarjában egy kicsit meglökött, így őt intették le elsőként. A versenybíróság azonban ezután el is vette, amit korábban adott, ezúttal ugyanis Vivien kapott utólagos időbüntetést, mégpedig 20 másodpercet. Azt, hogy a fiatal pilóta mennyivel gyorsabb volt, mint a nemzetközi – a magyarok mellett osztrák és szlovák versenyzőket is felvonultató – mezőny, jól mutatja, hogy Vivien a büntetéssel együtt is felállhatott a dobogóra, mégpedig annak az alsó fokára.

 „Az edzéseken már érezhető volt, hogy versenyképesek leszünk, sajnos a nem megfelelő beállítás miatt a szombati első futamon sokat kellett védekeznem, de az pozitívum volt, hogy alig egy héttel a balesetem után fejben tökéletesen ott tudtam lenni. A vasárnap sokkal jobban alakult a győzelemnek nagyon örültem, s bár a második futamon történtek miatt kicsit csalódott vagyok, el kell fogadni a versenybíróság döntését. Összességében elégedett vagyok a hétvégével„ – értékelte az eseményeket Keszthelyi Vivien.

A Suzuki Swift Cup Europe mezőnye legközelebb az augusztus 22-23-i hétvégén versenyez a Slovakiaringen, majd szeptember első hétvégéjén következik a Hungaroring, amikor a kamion Európa-bajnokság magyarországi versenyeinek betétfutamaként rendezik meg a Swift Kupa aktuális fordulóját.     

 

Az egy héttel korábbi baleset felvétele:

 

Forrás: www.formula.hu – RSS