Egy pilótának sem tetszik az új kvalifikáció?

F1

2016. március 4. péntek, 15:24

Szerző: Gellérfi Gergő

Az Ausztrál Nagydíjtól bevezetni kívánt új F1-es időmérő-szisztéma egyetlen pilótának sem tetszik – a négyszeres világbajnok Vettel legalábbis ezt állítja, szerinte nagyon rossz lépés volt ez a változtatás.

Az elmúlt időszakban meglehetősen sűrűn kellett beszámolnunk az időmérő edzés átalakításával kapcsolatos elképzelésekről, ám most úgy tűnik, hogy nem lesz több változatás, miután a Motorsport Világtanács elfogadta a kieséses rendszer tervezetét.

Az új szabályt nem fogadta osztatlan öröm, így például a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel sincs elragadtatva a koncepciótól – ahogy attól sem, hogy néhány héttel a szezon kezdete előtt történik egy ekkora módosítás, ráadásul ilyen körülmények között…

vettel_2016_cs

„Nem hiszem, hogy ezzel eddig gond lett volna, ami a show-t illeti, az F1 egészen jól teljesít” – mondta Vettel Barcelonában a sajtó képviselőinek. „Az elmúlt időben hozott döntésekről nyugodtan elmondhatjuk, hogy nélkülözték az irányítást, hiszen kiessé kaotikus néhány héttel a szezon kezdete előtt elkezdeni átalakítani bizonyos szabályokat, mint az időmérő formátuma, ahogy arról szó esett az elmúlt néhány hétben.”

„Nem vagyok a kvalifikáció megváltoztatásának rajongója, ahogy egy pilóta sem az. Nem értjük, mi volt a baj a régivel, és miért kellett megváltoztatni. Persze látom, hogy egyesek számára izgalmas a véletlen szerepének növelése, az viszont fontos, hogy a sport az sport maradjon, s végül a leggyorsabb pilóta zárjon az élen a legerősebb csapat színeiben. Ez mindig benne volt az F1 DNS-ében…”

„Ez nem a megfelelő irány, káoszhoz vezet, a versenyzők és a rajongók egyaránt kritizálják” – zárta szavait a német pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS