Egy sima, egy fordított

Az U19-es fiúválogatott előbb kikapott a horvátoktól a Belgrádban zajló felkészülési tornán, majd fölényesen győzött a németek ellen.

L. G. Az U19-es válogatottra két mérkőzés várt a Belgrádban zajló, rangos vízilabdatorna második napján. Ahogy arról beszámoltunk, Horkai György Európa-bajnokságra készülő együttese a csütörtöki nyitányon egygólos győzelmet aratott a házigazda szerbek ellen. Pénteken hasonlóan szoros csatával folytatódott a torna, de ezúttal a magyar csapat maradt alul.

vizilabda belgrad

A horvátok jobbak voltak, a németeket fölényesen verte a csapat  •  Fotó: Dobos Sándor/waterpolo.hu

A délelőtti ellenfél Horvátország volt, amely az első negyedben négy góllal terhelte meg a magyar csapat kapuját. Két negyed után három találattal, 6-3-ra vezetett, együttesünk azonban a harmadik negyedben öt gólt dobva, kettőt lefaragott a hátrányból.

A döntés az utolsó szakaszra maradt, azt azonban a horvátok nyerték 2-1-re, így 11-9-es vereséggel zárult az összecsapás.

Este Németország ellen szállt medencébe a csapat, a győzelem pedig – nem lebecsülve az ellenfelet – kötelező volt. Annak megfelelően magabiztosan játszott válogatottunk, amely minden negyedet megnyert. Az utolsó szakaszra pedig már a védekezés is összeállt, sikerült kapott gól nélkül lehozni a nyolc percet. Horkai György együttese végül 17-9-re győzött, ahogy az az esélyeshez illik.

A válogatott szombaton 10.45 órakor Montenegró, majd 18 órakor Görögország ellen száll medencébe. Két Európa-bajnoki csoportellenfelével találkozik a csapat, ebből a szempontból külön is érdekes lesz a két összecsapás.

FIÚ U19-ES FELKÉSZÜLÉSI TORNA, BELGRÁD
Csütörtöki eredmény: Magyarország–Szerbia 13-12
Pénteki eredmények:  Horvátország– Magyarország 11-9, Magyarország–Németország 17-9
Július 2. (szombat): Magyarország–Montenegró 10.45, Magyarország–Görögország 18
Július 3. (vasárnap):  döntő, helyosztók

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS