Egy ultra a vízből – Mányoki Attila, a kortárs „vasember” (2. rész)

image

Eredményei, helytállása elismeréseként Koroni görög város díszpolgári címet adományozott neki, ékes bizonyítékaként annak, hogy a helléneknél különösen nagy becsben tartják. Náluk sok-sok versenyen startolt már, és nem egyszer győzött is a különben mindig jóval 20 fok alatti hőmérsékletű vizekben zajló, a távtól, a hőfoktól, az időjárástól függően sok vagy nagyon sok órán át tartó erőpróbákon.

Például a Messini-maratonin, a Koroni és Kalamata közti 30 km-en. Amelyeknél alapszabály, hogy egyfolytában, megállás nélkül kell úszni. Megkötés továbbá, hogy az úszó nem szállhat ki a vízből, még csak meg sem kapaszkodhat kísérőhajójában, kizárólag a tápláléknak és a folyadéknak a beadása engedélyezett a fedélzeten tartózkodóknak.

    
Kevésen múlott
    
    A "tömegmaratoni" versenyek mellett, vagy most már inkább helyett mostanára a szólóúszás került nála előtérbe. A 2010-es hazai nagy négyes, vagyis a magyar tavak – a Balaton, a Velencei-tó, a Fertő-tó és a Tisza-tó – letudása után az idén augusztusban első magyarként és összességében tízedik sikeres vállalkozóként Németország és Dánia között, a Fehmarn-szigetnél átúszta a Balti-tengert, 30 kilométert küzdve le 15 fokos, vihar korbácsolta hullámokban. Szeptemberben pedig következett az extrakísérlet: a Messini-öbölben szerette volna megdönteni a nonstop úszás világrekordját, vagyis az eddigi 98 helyett 100 kilométert megtenni egyvégtében. Kevésen múlott, hogy sikerüljön ez is…
    – A görögországi úszás első harmada volt a legegyszerűbb, 8 óra 50 perc alatt értem el a fordítóhoz. A második szakaszban viszont, éjszaka lévén, szinte egész idő alatt teljes sötétségben úsztam – mesélte utólag. – Ez nagyon kellemetlen volt, mert nem lehetett látni semmit sem a vízben. Sajnos a szél és hullámok továbbra is szemből vagy oldalról jöttek, majd pedig átúsztam egy nagy medúzacsapaton, amelyet nem vettem észre. Csak a csípő és égető érzésből tudtam, hogy számos kapcsolatom volt velük, és a csípések egész testemet érték. Hajnalban már gyomorpanaszaim lettek, de így is sikerült szeptember 3-án reggel 6 órakor elérni a második ellenőrzési pontot. Itt már erősen jelentkeztek az allergiás problémák. Az utolsó szakaszra fordulva nyugodtabb tenger fogadott, csakhogy a csípésektől bedagadt a szám, a nyelvem, a torkom, a végtagjaim, és az utolsó órában már nem tudtam folyadékot venni magamhoz, gyengének éreztem magam, gyomorgörcsöm is volt, meg hasmenés. Úgyhogy fel kellett adnom, pedig fizikálisan és mentálisan is jó állapotban voltam. Infúziót azonban a vízben nem lehet adni. A jó oldalát nézve a dolognak, viszont megúsztam az eddigi legnagyobb távomat. A GPS adatok szerint a 26 órás úszás alatt 85,6 kilométert tettem meg. És nem mondtam le az ismétlésről! Csak azt nem tudom, jövőre próbálkozzam újra, vagy előbb a La Manche-csatorna jöjjön. Merthogy nem adom fel, az biztos, tudom, hogy képes vagyok az álomhatár, a 100 kilométeres új világcsúcs elérésére!
    A magunk részéről efelől semmi kétség nincs. A vállalkozó kedvnek legfeljebb az anyagiak szabhatnak határt… Mányoki Attila tudniillik maga teremti elő sportos hobbijának költségeit.
    – Támogatók nélkül nem lehet ilyesfajta szólóúszást csinálni. Dolgozom is, családi vállalkozásban veszek részt, szerencsére tolerálják a szenvedélyemet, akárcsak az élettársam. Viszont szponzorok nélkül nem megy, hiszen például csak a felkészülés a La Manche átúszására, a hajóbérleti díj, a kiutazás és a kint lét kétmillió forintba kerül…